Kedves barátom, Bódai-Soós Judit megtisztelő felkérésére tagja leszek a Magyar Mese Pályázat zsűrijének. A bíráló bizottság tagjai is megírták saját meséiket.
Következzék a pályázati kiírás, utána pedig az én mesém:
———
A www.juditti.hu irodalmi oldal a dévai Corvin Kiadó támogatásával mesepályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet minden magyar nyelven alkotó, 18. életévét betöltött személy.A pályázat témája: Magyar mese.
Határon innen és túl bármely magyar (egykori magyar) település lehet a mese helyszíne.
Pályázat célja: Megmutatni a gyermekeknek, hogy a magyar világ igazi mesevilág. Játékosan megismertetni a gyerekekkel minél több magyar települést (határok nélkül), és hitet adni nekik ahhoz, hogy a magyarokkal is történhetnek szép, csodás dolgok.
Pályázat formai feltételei:
A meséket Word dokumentumként (.doc), mellékletben csatolva kell elküldeni a magyarmese@mesepalyazat.hu e-mail címre.
A dokumentum elején legyen feltüntetve a szerző valódi neve, ha van, akkor az írói álneve és az e-mail címe!
Minden pályázó legföljebb három mesével nevezhet (mert három a magyar igazság), melyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban.
A mesék terjedelme nem haladhatja meg (egyenként) a 9.000 karaktert, szóközökkel együtt.
A tartalmilag, vagy formailag nem megfelelő, illetve helyesírási hibáktól hemzsegő meséket a zsűri nem értékeli.
A pályázathoz mellékelni kell egy aláírt (beszkennelt) nyilatkozatot arról, hogy a pályamű saját alkotás, és a szerző hozzájárul írása közléséhez a www.mesepalyazat.hu weboldalon, a Corvin Kiadó nyomtatott kiadványaiban, valamint a Szilaj Csikó hetilapban.
A nyilatkozat innen letölthető.
Nevezési díj nincs.
A beérkezett alkotások e-mail-en visszaigazolásra kerülnek.
A pályázat beküldésének határideje:
Díjazás:
Megfelelő színvonalú pályázatok esetén a Corvin Kiadó megjelentet egy mesekönyvet, melyből minden benne szereplő mese írója egy-egy tiszteletpéldányt kap.
A legjobbnak ítélt három pályamű megjelenik a Szilaj Csikó hetilapban is.
A mesekönyv, illetve a pályázaton nyertes mesék bemutatására a lap kiadója 2011. augusztus 12–14 között közönségtalálkozót szervez a Magyarok Országos Gyűlésén.
További díjak: a Corvin Kiadó „Kispajtás” című folyóiratában való megjelenés; könyvek; vásárlási utalvány; natúrkozmetika csomag; egyedi kézműves termékek, apróbb ajándékok.
A Díjak aloldalon részletesen felsorolva megtalálható az összes díj.
Zsűri: Pădurean Judit Gabriella, a Corvin Kiadó szerkesztője; Mester Györgyi, író; Tölgyesi Lívia, mesélő; Pete László Miklós, író, szerkesztő, dramaturg; Bódai-Soós Judit, „szabadúszó tollforgató”.
A pályázattal kapcsolatban minden információ megtalálható a www.mesepalyazat.hu oldalon, ahol a zsűritagok mintaként szolgáló meséi is olvashatók.
A pályázat támogatói:
Corvin Kiadó (Déva); Szilaj Csikó hetilap; Mohácsi Torna Egylet Nimród Íjász Szakosztálya; Vesta International Kft; Petrits Mézeskalács; Print Sisters Kft; Fecske papír- és ajándék bolt; Schnell Zsolt szappankészítő; Sárvári József fazekas; Kovács Tamás fafaragó; Hetika Design; további kézművesek: Kricsár Annamária és Móró Barbara; magánszemélyek: Mester Györgyi, Tölgyesi Lívia, Szilágyi-Perjési Katalin, Fábián Krisztina és Dávid Attila; valamint a matekoktatas.hu; a Nyom6 Digitális nyomda és az Univerzum Művészei Alkotócsoport
————
SARKADI MESE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mérhetetlenül nagy tó. Aki látta, első pillantásra tengernek gondolta, merthogy sehonnan sem lehetett látni a túlsó partot. Ez a hatalmas tó még történetünk után is sokáig létezett, de akkor már a mérhetetlenül nagy sarkadi tó néven nevezték az emberek.
Annak idején gonosz hely volt a roppant tó, félelmetes sárkány tanyázott benne, bőrlebernyeges szárnyain elrugaszkodva gyakran röppent ki a mély vízből a borús égre, a Napot is elsötétítve portyázott, és elragadott embert és állatot. Különösen sok fiatal lányt hurcolt magával a tó fenekén álló gyémánt palotájába, a szerencsétlenek attól kezdve ott szolgálták urukat, a sárkányt, és a szeretteik többé sohasem hallottak róluk.
Bár a tó gyönyörűséges volt, pazar szépségű, meseszép partok övezték, a közepén pedig szemet gyönyörködtető, kies szigetek terültek el, rossz híre és a rettenetes fenevad felbukkanásai miatt mégis mesze elkerülték az emberek. Talán nem is lakott más a környékén, mint az öreg Barakony apó, aki minden reggel elhelyezte hálóit, esténként pedig alig győzte szamár vontatta taligájába tenni a sok halat, merthogy a tó bővében volt pontynak, kárásznak, csukának keszegnek – mindenféle ízletes halnak. Barakony apó minden harmadik napon elszamaragolt messze, ahol már várták a halra éhes emberek a finom zsákmányt. Egy napot ott töltött, a halat elcsereberélte mindenfélére, amire éppen szüksége volt, felmálházta a taligára, és harmadnapon hazakocsikázott.
Egy szép nyári napon díszes menet haladt a tó partján vezető poros országúton. Vezetőjük nem hallott a sárkányról – vagy csak nem hitt benne. Urának tündérszép leányát vitte számolatlan kelengyével, szépen öltözött lovas kísérettel, megszámlálhatatlan szekéren, hogy tíz nap múlva nagy lakodalmat csapjanak, és a leány férjhez menjen egy előkelő vezér sudár termetű, vitéz fiához. Igazság szerint másutt kellett volna elhaladniuk, uruk is más úton nyargalt vitézlő kíséretével, de a karaván vezetője jobb utat keresett a számtalan szekér számára. A másik úton sok eső hullt az előző napokban, sárba ragadtak volna a szekerek. A vezető ezért hát a tó partjára irányította a díszes, vidám menetet.
Víg zeneszóval, énekelve vonultak hát a tó kies partján, lombos fák árnyéka alatt, amikor egyszerre megremegett a föld, elsötétült az ég, és a roppant sárkány pokoli szárnycsattogással emelkedett fel a levegőbe. Ahogy kibújt a tó tükréből, annyi vizet fröcskölt az ijedt lakodalmas menetre, hogy azt hitték, hirtelen zápor áztatja őket.
Volt is nagy ijedelem a következő pillanatokban. A sárkány a menetre támadt, tüzet okádott, a szekerek felfordultak, a kelengye lángra kapott, a lovak megbokrosodtak. A sárkány elűzte vagy megölte a vitézeket, elfogta a lányt, és magával hurcolta a palotájában.
Szörnyű kétségbeesés támadt a nyomában. Lassan, a lemenő nap alatt összegyűltek a túlélők, búsan letáboroztak a tó partján, és azon törték a fejüket, mitévők legyenek.
A vőlegény, amikor meghallotta mi történt az ő gyönyörű arájával, majd eszét vesztette a bánattól. Mitévő legyen? Nem volt maradása az édesapja udvarában, összegyűjtötte száz leghűségesebb vitézét, nyeregbe pattant, és meg sem állt a tó partjáig.
Ott aztán búsan lovagolt vitézeivel együtt körbe-körbe. Ezerszer is végigjárták a környéket, ezerszer is megnézték, hol esett a baj. Mitévők legyenek? Hogyan tudnának segíteni szegény leánynak? Hogyan lehetne őt kiszabadítani a sárkány karmai közül?
Amikor már negyedszer poroszkálták körbe a tavat, közeledő csacsifogatot pillantottak meg. Tisztes öreg ült a kordé bakján, hajtotta szamarát szép lassan, nyugodtan.
Barakony apó ugyancsak elcsodálkozott, amikor a fényes öltözetű, de elcsigázottnak tűnő lovasokat megpillantotta. Nem szoktak előkelő uraságok lovagolni a tó partján.
A vőlegény leszállt a lova nyergéből, levette szőrmével bélelt peremű sisakját, és illendően megszólította az öreget.
- Adjon Isten, öregapám!
- Fogadj Isten, kedves fiam! Hol jársz erre, ahol a madár se jár?
Az ifjú nagy búsan elbeszélte Barakony apónak, milyen ügyben jár. Az öreg meghallgatta, aztán így felelt:
- Egyet se búsulj, édes fiam, segítek neked, hogy a vitézeiddel eljussatok annak a gonosz sárkánynak a palotájához. Hanem aztán, készen álltok-e, hogy megküzdjetek a szörnyeteggel, ha a szemetek elé kerül?
Azok fennen fogadkoztak, és Barakony apó látta rajtuk, hogy állni is fogják a szavukat.
- Na, hát akkor gyertek velem! – mondta Barakony apó, és megindult a szamár hajtotta kordén a lovasok csapata előtt.
Na, gondolták, ugyan sokára érünk oda, ahová megyünk, ha ezt a lassú fülest meg a rozoga kordét kell követnünk. Hátha még meg is makacsolja magát! Hová lesznek a mi tüzes paripáink?
Lássatok csodát, szempillantás alatt odaértek Barakony apó kunyhójához. A kis öreg fürgén kikötötte a csacsit.
- Kerüljetek beljebb!
Összenéztek a vitézek. Ugyan, hogyan kerülhetnének beljebb, amikor százan vannak, ez az apró kis viskó meg még talán egynek is túlságosan szoros? Ha csak ketten-hárman bemennek, máris szétfeszítik a házikót, hol fog lakni akkor ez a kedves öregapó?
Barakony apó látta, hogy tétováznak.
Kerüljetek beljebb, ha mondom!
Mit volt mit tenni, az első három beljebb óvakodott. Nyomukban megindult a többi is. végül bementek mind a százan.
Lássatok csodát, az apró viskóban akkora csarnok volt, olyan tágas, hogy alig lézengett benne a száz vitéz. Nagyobb palota volt ez még a fejedelem szállásánál is. Talán még a híres-neves bizánci császár is megirigyelhette volna.
Ámultak és bámultak a legények.
- Egyetek és igyatok!
Nosza, hosszú asztalok termettek előttük, roskadásig megrakva mindenféle földi jóval. Vidám zsivaj mellett elhelyezkedtek, és falni kezdtek, mert ugyancsak megéhezett már mindegyik.
A vőlegényt azonban nem hagyta helyet foglalni az asztal mellett Barakony apó.
- Te gyere velem, neked most dolgod lesz, fiam!
Kivitte a kunyhó elé.
- Tudd meg, édes fiam, hogy én nem egyszerű vénember vagyok. Hírneves táltos volt az öregapám, megtanított mindenre, amit ő tudott. De csak mások hasznára, és csak jóra használhatom a tudományomat.
Odavezette a fiút, ahonnan elragadta a sárkány a boldogtalan fehérnépet.
- Én utat készítek neked, fiam, a sárkány palotájába, de neked kell ahhoz megtalálnod a kulcsot. A jelet.
- Mi lenne az a jel, öregapám?
- Bármi, ami a mátkádhoz tartozik. A haja szála. Vagy akár a lába nyoma. Senki más nem lelhet rá, csak te. Te vagy a mátkája, te szabadíthatod meg egyedül.
Nosza, keresgélni kezdett a legény. Ott csúszott-mászott az úton, a bozótban, a porban, meg a fák között. Még a bőr is lehorzsolódott a térdéről nagy igyekezetében.
De csak nem talált semmit. Kezdett kétségbe esni. Hogyan is találhatná meg a kedves haja szálát a fűben, vagy a bozótban?
Amiről azt gondolta, a menyasszonya haja szála lehet, azt tüstént vitte Barakony apóhoz. De semmi se volt jó.
- Ez egy pókháló szála!
- Ez meg a nádi farkas szőre!
A fiú még jobban elkeseredett, de azért tovább keresett. Egyszer csak – csodák csodája – észrevett valamit a földút szélén, ahol letaposta a füvet a lány kísérete. Nézte, nézte, mintha csodát látott volna.
- Mire leltél, fiam? – kérdezte kisvártatva Barakony apó.
- Jöjjön ide, öregapám!
Barakony apó megnézte, aztán szélesen elmosolyodott.
- Ügyes legény vagy, kedves fiam!
Bizony, ahogy a sárkány elkapta és felemelte, a lány topánkájának a sarka az út széléhez ért, és ott megőrződött a nyoma.
- A menyasszonyod cipőjének sarka. Ha nem maradt volna itt, semmit sem tehetnénk. Így azonban visszanyerheted. Köszönd a sarkának! Hanem most már egyél és igyál te is, utána pedig térj nyugovóra, mert holnap jókor reggel keltek, és kemény munka vár rátok.
A vőlegény a száz katonájával együtt lepihent a hatalmas hálóteremben.
Reggel kakas kukorékolására ébredtek, az asztalokon bőséges reggeli várt rájuk.
Barakony apót már a kunyhó előtt találták. Alig pitymallott még, de az öreg már a varázseszközeivel bíbelődött, bűvös igéket mondott. A vitézek egy szót sem értettek belőle.
- Na, világ lustái! – fordult hozzájuk az öreg – Lóra és fegyverbe! Azonnal indulhattok!
Barakony apó elmondta utolsó varázsigéjét.
Hát lássatok csodát: ahol a lány sarka a földet érte, széles országút nyílt, a tó vize jobbra-balra kitért előle, és az út nyílegyenesen vezetett egyenest a sárkány palotájához. A katonák lóra szálltak, szablyát kötöttek, íjat és nyilat vettek a kezükbe, megsarkantyúzták paripáikat, és vágtában indultak a lány kiszabadítására.
Három nap és három éjjel harcoltak a sárkánnyal. Sok nyilat kilőttek, sok szablya éle csorbult ki, de végül elbírtak vele.
A vőlegény maga elé ültette a nyeregbe a menyasszonyát.
- Bizony, kedvesem, a sarkad után jöttünk ide.
Ahol pedig a lány cipője a földet érintette, ott várat alapítottak, annak pedig a mai napig Sarkad a neve.
Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, Barakony apót is meghívták illendően, nagy tisztelettel.
Attól kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.
