Pálffy Albert a szabadságharc idején a Márczius Tizenötödike főszerkesztője volt.
Meggyőződéses demokrata révén gyakran hangoztatta, hogy a feudális hajbókolásnak beillő megszólítási tiszteletkörök ideje lejárt. Úgy vélte, eljött az idő, amikor a tisztelet végre nem a státusznak, hanem csakis az érdemnek szól. Hogy a magas állásba került személyek is a munkájukat végzik, és egyedül kötelességeik teljesítésének színvonala minősíti őket…
Szóval ilyen és ehhez hasonló radikális nézeteket vallott a derék Pálffy Albert. Ma már ezek megmosolygatóak, nem igaz?
Szóval Pálffy Albert felfogása igen különös volt. Gyakran megbotránkoztatta a pesti biedermeier polgári szalonok közönségét. Egy ízben azt találta mondani, hogy a tiszteletet nem lehet megelőlegezni, azt előbb ki kell érdemelni. Más alkalommal hosszan értekezett arról, hogy a fölösleges cikornyák, a nyakatekert szófordulatok helyett az egyenes és lényegre törő szókimondás kora következik.
Nagyon komolyan vette a demokráciát. Talán egy kissé tragikomikusan is komolyan…
Sokat beszéltek annak idején arról a hírhedt leveléről, amelyet Zichy Ferenc grófnak, a Helytartótanács elnökének írt 1848 márciusában.
—
A forradalom már lezajlott, de kormány még nincs. Az majd csak a következő hónapban – áprilisban – lép hivatalba, miután a király szentesíti az áprilisi törvényeket.
Pálffy Albert lapot akart indítani – ez lett a leendő Márczius Tizenötödike. Pálffy nem akar várni, a fiatalok türelmetlenségével tör a célja felé, mihamarabb szeretné elindítani a tervezett orgánumot.
Kormány híján a lapengedély még mindig a Helytartótanács illetékességi körébe tartozik. Sajtószabadság van ugyan, de az átmeneti állapot közepén vagyunk. A lapengedély megszerzésének elengedhetetlen része a Helytartótanács elnökéhez intézett kérelem.
Miféle méltóságnak felelhetne meg most a Helytartótanács elnöke? Tippeljünk: éppen se kormány, se köztársasági elnök, se országgyűlés.
Pálffy nem szívesen levelez a Helytartótanács elnökével. Borsódzik tőle a háta.
Végül úgy dönt, megírja a kérelmet, de a maga módján. Ha demokrácia – legyen demokrácia. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!
Megcímezi hát a levelet imigyen:
Zicsi Ferencnek!
A félreértések elkerülése véget; Pálffy Albert pontosan tudja, hogy írja a nevét Zichy gróf. Egyszerűen és agresszíven feltételezi: a a demokratizmus divatja csaknem kötelező, ez alól még vén aulikus Zichy sem vonhatja ki magát.
A demokratizmus divatja meg a forradalom előtti években leginkább abban merült ki, hogy a nemesurak elkezdték egyszerűen, mondhatni póriasan írni a nevüket. Néhányszor még maga Kossuth is imigyen: Kosút.
Pálffy megelőlegezte a gróf számára a polgári névhasználatot.
A kérelmező levelet merő formalitásnak tekintette. Pontosan így is fogalmazott. Mindössze néhány, elképesztően öntudatos sor az egész. A megszólítás:
Polgár Elölülő!
Semmi kegyelmes, semmi méltóságos, semmi excellenciás…
Az elölülő a ‘president’ egyik nyelvújítási magyarítása volt, ebben a korban sokan magyarosabbnak és logikusabbnak tekintették, mint az “elnök”-öt. Végül kiszorult a használatból a rossz hangzása miatt.
A továbbiakban Pálffy néhány keresetlen mondatban megkéri a grófot, sürgősen adjon engedélyt a lap kiadására és postai terjesztésére.
Levelét “udvariasan” így fejezi be:
Ezzel alkalmat adok Önnek, hogy teljesítse egyik hivatalbeli kötelességét!
———
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
