LONDON, 1664. december 15. vasárnap
Csúf hideg volt odakint és szakadt az eső. A londoniak azért most is sűrűn jöttek-mentek az utcán, bár az ablakból látszott, hogy most nincs tömeg, aki tehette köpönyegbe, esőgallérba, vagy nagykendőbe burkolódzott, és behúzódott az épületek árkádjai alá. A sietősen elcsörömpölő fogatok vadul fröcskölték a vizet, időnként valóságos áradatot zúdítottak egy-egy figyelmetlen járókelő nyakába.
A teát most Tierney szolgálta fel; ezen az esős és ködös vasárnapon mindenki más szabadnapot kapott. Margaret hálásan mosolygott rá, az inas pedig szokásos végtelen türelmével kitöltötte a teát a csészékbe, aztán behozta úrnőjének az elmaradhatatlan délutáni csemegéket.
Rupert herceg egy órája tért haza, csapzottan és vizesen, komoly vitája volt valamelyik hadihajó ügyében; nem az általa javasolt rátermett tisztet nevezték ki kapitánynak, hanem valami ajánlóleveles pojácát.
Majd’ szétvetette a düh.
- Nyilvánvalóan igazam van, de nem tudok érvényt szerezni neki!
Margaret csillapítani próbálta, de a fekete hajú férfiban tovább forrt az indulat:
- Mit tudják ezek a hájfejű, keshedt elméjű lordok, hogy egy kapitánynak mire van szüksége, hogy helytállhasson a tengeren! De ellenem folytatnak majd megalázó vizsgálatokat, ha elveszítek egy hajót, és vízbe fúl a legénység!
Margaret egy szót sem felelt, csak átkarolta, és szinte lenyomta a karosszékbe a férfit. Rupert herceg lassan megnyugodott. Csendben magához szorította az asszonyt.
Akkor vette észre a levelet. Ott hevert a boríték az asztalán. Nyilván Margaret készítette oda, de nem szólt, mert tudja, milyen örömet szerez neki, amikor váratlanul rábukkan.
- Honnan jött? – közben már kézbe is vette. – A mestertől!
Margaret kibontakozott Rupert herceg öleléséből, és letelepedett a másik karosszékbe. Tudta, hogy a férfi tüstént megnyugszik, amint megkapja Comenius levelét.
Most azonban másképpen történt. A herceg tétován mozdult, aztán kezében a levéllel úgy merevedett meg, mintha valamely galád isten sóbálvánnyá változtatta volna.
- Nem olvasod el?
Rupert herceg talán nem is hallotta. Margaret ekkor vette észre a férfi szeme sarkában az apró könnycseppet.
Felállt és úgy cirógatta meg Rupert üstökét, mintha kisfiú lenne.
- Mi baj?
