Két hete indult el az új honlapunk. Nekem a lehető legbalszerencsésebb módon alakultak közben a körülményeim, hiszen öt hétig nem volt idehaza este netem, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá…
Hosszú ideje ma először tudok ebben az időpontban az internet előtt ülni…
Persze, még nyugtával a napot, néhány napnyi bizonyság még kell ahhoz, hogy végre elhiggyem: szolgáltatómnak végre sikerült megtalálnia és kicserélnie a baj vélhető okát, a negatív hőtágulás miatt nem érintkező rossz csatlakozót…
Lassan el merem hinni…
——–
De térjünk vissza a lényeghez.
Elindult az Élő Magyar Líra Csarnoka.
Sorakoznak a kortárs versek a Magyar Parnasszus különböző szintjein. Naponta mind több.
Érdekes élmény egyben elolvasni őket. Azt hiszem, semmiféle antológiában nem vallanának szégyent a bekerült művek. Így együtt nagyon magasan verik az utóbbi években megjelent magyar amatőr versgyűjtemények bármelyikét. Egyetlen egy sincs az utóbbiak közül, amelyik összességében képes volna megközelíteni ezt a színvonalat.
——–
Igen, ezért dolgozunk. Minél több vers kerül fel, annál mélyebben ébredünk rá erre.
Ezekkel a versekkel ország-világ elé akarunk kiállni; bemutatókat, szimpóziumokat akarunk szervezni, antológiákat és személyes versesköteteket megjelentetni. Népszerűsíteni akarjuk őket minden létező eszközzel; igen, itt vannak, ez az élő magyar líra.
——-
Nagyon büszke vagyok a szerkesztőség minden egyes dolgozó és jelen lévő tagjára.
Remek csapat vagytok. Őszintén remélem, sok szép közös élmény vár ránk. Jó olvasni értékeléseiteket, tapintatos megjegyzéseiteket, még a vitáitokat is. Nagyon jó tudni, hogy Egyikőtök sem hajlandó az önfeladás minimumára sem, és azt is jó látni, hogy minden pillanatban törekszetek az értelmes konszenzusra.
Itt vagyunk, együtt vagyunk – a magyar líráért.
—–
Már visszhangzik az internet néhány elutasított szerző jajszavától – a szigorunkra panaszkodnak.
Hadd tegyék.
Több levelet is kaptam; egy-egy szerzőt vagy verset akartak protezsálni.
Elutasítottam őket.
Nem urambátyám-kapcsolatokkal megközelíthető korrupt intézmény vagyunk és nem is irodalmi gittegylet. Itt nincs érdem, nincs előjog, nincs pénz és nincs semmiféle kiváltság.
Semmi más nem számít, csak a minőség.
——-
Nem az a célunk, hogy roppant méretű versgyűjteményt hozzunk létre, ezt megteszik helyettünk más amatőr költészeti honlapok. Tiszteljük őket a kezdeményezésükért, elismerjük a munkájukat, hiszen számos valóban tehetséges költő indulásához járultak hozzá. Mi azonban más célt követünk.
A valódi értéket keressük.
———-
Ha valaki azért nem mer hozzánk jönni, mert megijed az elvárásainktól, sajnáljuk, de – lelke rajta. Lehet a könnyebb utat keresni, csak az nem vezet sehova.
Gyáva népnek nincs hazája.
——
A szerkesztőink ragaszkodnak a Magyar Helyesírás Szabályai előírta helyesíráshoz és a tisztességes központozáshoz.
Egyetértek. Az általam leírt feltételek között is szerepel.
Az írásban való megjelenés a kommunikáció egyik tradicionális formája. Olvasóinkat tiszteljük meg azzal, hogy számukra minél fogyaszthatóbb formátumban tesszük közzé az írásainkat.
Manapság terjed a helyesírási tudatlanság, gyerekeinknél minden eszközzel igyekszünk megfékezni. Groteszk és elfogadhatatlan, ha éppen a nyelv művészei, költők és írók nem érzik magukra nézve kötelezőnek.
Elhiszem, hogy a magyar helyesírás – nehéz. Írtam is már erről.
Akadt már költő, aki fellázadt a magyar helyesírás ellen. Olyan is, aki éppenséggel kiáltványt küldött az illetékes akadémiai bizottságnak.
——–
Az első magyar helyesírási szabályzatot éppen nagy költőnk, Vörösmarty Mihály készítette el, és adta ki 1831-ben. Pontosan tudta, nagy szükség van rá, hogy gondolatainkat az egész magyar nyelvterületen egységes formátumban tudjuk kifejezni. A megosztottságnak véget kellett vetni, és a helyesírási megosztottságnak nálunk igazán nagy múltja volt – még felekezeti alapon is.
Talán nehéz.
Talán bonyolult.
De: amíg érvényben van, betartani kötelező.
———
A központozással még cifrább a helyzet. Aligha szükséges felsorolnom azon elveket, amelyek jegyében egyes lírai irányzatok mellőzik a központozást.
Egyiket sem tartom meggyőzőnek.
Ha valóban kommunikálni akarunk a Közönséggel, ragaszkodnunk kell a korrekt központozáshoz.
Ahogy a helyesíráshoz is
Legfőképpen pedig a minőséghez.
