A gróf tágra nyílt szemmel meredt rám, az öccse azonban komoran bólintott. – Miért?- kérdezte a gróf.
- Mert különben nem volna értelme, gróf úr. Az idei januárt nagyságod végigharcolta, és általában télen is mindig vigyázásban van, sőt éppen nagyságod javallja az oszmán ellen a téli háborút. Januárban vagy februárban a török számára semmi értelme sem volna kizárólag tatárokból álló sereget küldenie, mert a tatár a várat nem tudja elfoglalni, és a nagyságod kommandója alatt álló báni és egyéb hadakkal nyílt ütközetben sem mérkőzhet. Ezt Köprülü Ahmed nagyvezír is tudja, és nem fog ekkor költséget ölni egy nyilvánvalóan értelmetlen akcióba. Úgy gondolom, itt a kulcsszó: a rajtaütés. A tatár azért jön, hogy nagyságodon rajtaüssön, az ilyen harci tevékenységnek pedig mindig a meglepetés az alapja. Ha nem tud meglepetést kelteni, semmi kilátása sincs a sikerre. Ha pedig meglepetést akar kelteni, csakis olyan időpontra időzítheti rajtaütését, amikor meg van győződve arról, hogy nagyságod nem vár támadást. Ilyen időpont nem sok van, de ha ilyet keresünk, legfeljebb egy jöhet számításba: karácsony környéke.
Péter gróf erre súlyosan és elégedetten bólintott.
- Megmondtam.
Zrínyi gróf elgondolkodott.
- Képtelenség – mondta aztán. – Lehetetlen, hogy a Krímből ilyen hamar ideérjenek. Legalább másfél hónap az út.
Péter gróf a fejét rázta.
- A tatár mindenre képes. Igénytelen. A hőséget és a téli hideget is egykedvűen viseli. Ha arra van szükség, váltott lovakon éjjel-nappal lovagol, és elképesztő távolságokat tud megtenni lóháton, úgyszólván megállás nélkül. Amikor a Krímből elindulnak, lassan és tohonyán jönnek, itt azonban hirtelen olyan gyorsak leszmek, mint a villám. Szinte sohasem lehet tudni, merre járnak, ezért a fosztogató tatár istencsapás. Úgy gondolom, most sietnek.
- De ennyire?
- Ne felejtsd el, bátyám, a tatárjárás idején a nagy kán halálának híre tíz nap alatt jutott el a távoli Karakorumból Budára – az pedig sokkal messzebb van, mint a Krím. Sok lóval indultak el, nincs málhájuk, és éjjel-nappal lovagolnak.
Zrínyi gróf elgondolkodott.
- Ez azt jelenti, hogy – lassan fűzte a szavakat. – heteken belül várhatjuk a tatár rajtaütést?
- Igen, gróf úr, – feleltem. – pontosan ezt jelenti. Minél hamarabb fel kell készülnünk a fogadásukra.
Péter gróf hálásan nézett rám, és barátságosan hátba vágott, amitől elállt a lélegzetem.
- Köszönöm, hogy segítette meggyőzni a bátyámat!
Zrínyi gróf kissé még mindig csodálkozott:
- Tehát meg akar lepni a tatár? Engem?
Ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.
- Nem, gróf úr, – feleltem határozottan. – a tatár ennél lényegesen többet akar. Meg akarja nagyságodat ölni. Meglepetésszerűen be akar ide törni, ölni akar, rabolni és pusztítani, minden élőt lemészárolni vagy elhurcolni, az ön otthonát felgyújtani, és a földdel egyenlővé tenni – közben Péter gróf komoran bólogatott. – Ez az ellenség célja, gróf úr. Köprülü Ahmed szervezte, a nagyvezír pedig semmiféle költséget nem kímél, hogy ellenségeitől megszabadulhasson. Jelenleg önt tekinti az egyik legnagyobb ellenségének, ezt kifejezésre is juttatja. Az elmúlt háború lelke nagyságod volt. Senki más nem tett annyit a következetes harc érdekében. Még a szentgotthárdi csata elvesztéséért is nagyságodat okolhatja, hiszen azok a katonatisztek, akik ott vereséget mértek rá, az ön szervezésének és az ön hívásának eredményeképpen jöttek Magyarországra. Montecuccoli tábornagytól a török had ma is sértetlen lenne. Bizonyos értelemben a törököt ott legyőző katonák is nagyságodnak tulajdonították a győzelmet. A döntő rohamban nagyságod nevét skandálták a magyar katonák, de még a francia vértesek is, a saját fülemmel hallottam.
Péter gróf bólogatott, Miklós csendben hallgatott.
- Köprülü Ahmed elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon nagyságoddal. Az előző télen nagyságod hadjáratot vezetett, megalázta a török birodalmat, a nagyvezír ugyancsak télen akar visszavágni. Tatárokkal. Egyrészt a gyorsaságuk miatt, másrészt meg azért, mert nincs meggyőződve róla, hogy nagyságodat télen valóban meg lehet lepni az otthonában. A tatárok már úton vannak, gróf úr.
