Láttam, hogy a kapitány elszégyelli magát.
- Bocsásson meg, alezredes úr!
Kedélyesen intettem: dehogy haragszom.
Becsületére legyen mondva. Derekasan részt vett a további munkában. Rigolyásan ragaszkodtam ahhoz az alapelvhez, hogy két egymás melletti fegyver gyújtózsinórja nagyon különböző hosszúságú legyen. A kurta zsinórok mellett olyan is akadt, amely több száz lépésnyi hosszan feltekerve indult, és csak aztán vezetett az illető puskacsőhöz. Azt akartam, hogy hosszabb ideig folyamatosan tüzeljenek az avitt fegyverek.
Minden fegyver olyan területre célzott, ahol a várakozás szerint tatár lovasság fog állni vagy mozogni, feltehetőleg rendezetlenül – az aknák robbanása után.
Naponta sok mérföldet tettem meg – lovon és hajón. A saját lovam helyett gyakran Miklós gróf istállójából kaptam egy-egy remek erőállapotban lévő hátast, a sajátomat ilyenkor pihentettem.
Többször is megfordultam Kottoriban, itt élt Sinkovics mester, az egyik legkitűnőbb ács és asztalos. Egy alkalommal ide is elkísért Guzics kapitány. A műhelybe lépve a készülő munkadarabra meredt:
- Hát ez meg mi a manó?
Azt hittem, nagyon bonyolult lesz neki elmagyarázni, de azonnal megértette.
Mindig is szerettem a régiek munkáját tanulmányozni, és elraktározni a fejemben a különböző eljárásaikat. Amit már valaki valahol elkészített, az már lehetséges, és ha a képét – vagy legalább a pontos és lelkiismeretes leírását – örökül hagyta, bárki bármikor újra elkészítheti.
Amikor megértettem, hogy Zrínyi-Újvárba nem vihetek valódi ágyúkat, keresni kezdtem a helyettesítő megoldást. Amiről eddig beszéltem, Jane, – a puska-és ágyúcsövek – másra valók, azok csak akkor sülhetnek el, amikor már nem vagyunk ott. De mivel tüzelünk, amikor még ott tartózkodunk?
Valami egyszerűre volt szükségem. Kapásból elvetettem hát a kódexek lapjairól gyermekkoromban páváskodó hatalmas, otromba trebuchet tervét. Esetleg ballista? Abból láttam már egyszerűt is, bonyolultat is, de nem egészen erre volt szükségem. Rövid ideig elgondolkodtam az onager alkalmazásán, mivel az nagyon is megfelelőnek. Tűnt. Ez a hajítógép kegyetlen erővel röpíti lövedékét, és igen nagy távolságra. De lemondtam róla, mert találtam nála megfelelőbbet.
A mangonel.
Ez kellett nekem.
Ez is antik görög eredetű hadigép, némileg még hasonlít is az onagerhez. Ennek az alapját is egy szilárd, négyszög alaprajzú gerendaszerkezet alkotja. A szerkezethez középen kötelekkel egy újabb gerendát erősítünk. Ez a sudár. Lényegében ez a kilövőszerkezet. A végébe egy csészét kell elhelyezni a lövedék számára. Ebbe helyezzük a görögtüzet tartalmazó kerámiát – mi ilyen lövedéket használtunk. A szerkezet elejére igen erős gerendahidat ácsolunk, amit elölről is megtámasztunk. Ennek elején kemény kiöblösödést hagyunk, ami félúton akasztja majd meg a kilendülő „kilövőszerkezetet”. A gerendát csigasorral keményen hátrafelé meg kell feszíteni, közel vízszintes helyzetbe. Voltaképpen ez a feszültség adja a lökőerőt. A sudárt feszítő kötelék elvágásával az nagy erővel előrevágódik, de a kiöblösödés félúton megállítja. A lövedéket azonban a hatalmas lendület továbbviszi, és messze száll. Akár hat-hétszáz lépésre is.
Ennek a prototípusát látta Sinkovics mester műhelyében Guzics kapitány. Ezt az egyet csak szétszedett állapotban tudtuk eljuttatni Zrínyi-Újvárba, és az is csaknem egy teljes napot vett igénybe. Márpedig egynek nem sok hasznát vesszük – nekem egy teljes ütegre volt szükségem. Már éppen kezdtem kétségbeesni, amikor Sinkovics mester remek ötlettel állt elő:
- A többit itt készíteném el. Zrínyi-Újvár romjai között bőven akad gerenda.
A legszívesebben megcsókoltam volna az öreget.
Zrínyi-Újvár udvarán remekelte össze Sinkovics bácsi az újabb, az előzőnél sokkal hatalmasabb hadigépet. Mindössze egyetlen, hatalmas gerendaszerkezetet készített, és arra az egyre erősítette fel a sudarakat – nem kevesebb, mint tizenkettőt. Megfeszíteni természetesen nem volt szabad, majd csak az ütközet előtti órákban. A szerkezet az egykori várudvaron volt, legfeljebb a madarak vehették észre. A csapadék ellen megfeszített vászonnal takartuk le. Tóni, Sinkovics bácsi egyik segédje tizedmagával vállalta a hadigépek kezelését.
Volt tehát egy tizenhárom mangonelből álló ütegem. Muszáj volt belőnünk őket, köveket lőttünk velük. Először – meglepetésemre – messze túllőttünk a várható célon, később azonban – amikor már nagyon ügyeltünk rá, hogy a leendő lövedékekkel nagyjából azonos súlyú kövekkel gyakoroljunk – sikerült a célon belül maradnunk. A tizenhárom közül öt várhatóan a tartaléklovak tömegébe fog lőni, a többi pedig oda, ahol majd a tatár sereg közepe és vége várakozik az átkelésre.
A görögtüzet nyolc ember készítette. Közülük három pálos szerzetes volt, négy novícius, az egyetlen laikus pedig a Zrínyi grófok egyik puskapormalmának a vezetője volt. Joggal remélhettem, hogy Isten áldása lesz majd az elkészült elegyen.
Két pálos szerzetes a hajómalom átalakításában is részt vett. Ez a rend magyar alapítású, valamikor a székhelye is ebben az országban volt – amikor a török még nem hatolt az egykori fővárosig. A Zrínyi család hagyományosan a rend legnagyobb támogatói közé tartozik.
A hajómalom szerkezetének csak a legfontosabb elemeit hagytuk meg, hiszen nem őrölni akartunk vele.
Folytatása következik.
