Vén Muskétás

Fertályórán belül véget ért a harc a Mura jobb partján. A még életben maradt tatárok sikítva, visítva könyörögtek kegyelemért; ki törökül, ki magyarul. Zrínyi gróf kikiáltói közölték velük: gyalog, fegyvertelenül, egyenként, felemelt kézzel jöjjenek elő, akik a fogságot választják.
A Mura jobb partján már nem volt olyan tatár, aki ne akart volna fogságba esni.
Ezerkétszázan jöttek elő hajnalig egyenként. Sírtak, kegyelmet kértek, elképesztően alázatosan viselkedtek. Hajnalig újabb nyolcvan tatár jött elő, ezek is a fogságot választották.
Zrínyi gróf élt a gyanúperrel, hogy egyes tatár csoportok még mindig bujkálnak az erdőben, és csak az alkalmat várják a bosszúra vagy a menekülésre.
A terület szervezett átkutatása másnap délelőtt ment végbe. Újabb száztizennégy tatár harcos megadta magát, a zömük sebesült volt, harmincöt pedig harcolva elesett. Utóbbiak között volt a hírhedt Tuhaj Giraj – kitörési kísérlet közben muskétalövedék küldte a pokolra. Ő lehetett a türelmetlen, aranyozott páncélt viselő parancsnok.
Zrínyi gróf parancsára a tatárok temették el nagy közös sírokba elesett bajtársaikat. Senki sem számolta meg a halott tatárokat, nekem a bán azt mondta, hogy mértékkel legalább háromezer ellenséges harcos esett el ezen az éjjelen Zerinvárnál és vele szemben a Mura jobb partján.
A bal parton háromszáz tatár adta meg magát sebesülten. A hajnalban induló lovas üldözés kétszáz menekülőt felkoncolt, hetvenet foglyul ejtett. Ezeken kívül egynapi járóföldre tatár holttestek borították a földeket. Részben a Zrínyi-Újvár alatt szerzett sebeikbe haltak bele, másokat vadállatok öltek meg, és olyanok is akadtak, akiket fegyverre kapó falusiak vertek agyon baltával, vasvillával. Zrínyi gróf emberei az így meghaltak számát hétszáz főre becsülik.
Számosan vesztek menekülés közben különböző folyókba; a legtöbb áldozatot értelemszerűen a Mura és a Dráva szedte. A Mura Zrínyi-Újvár alatt torkollik a Drávába, és ebből a folyóból karácsony idején és a rá következő napok során háromszáznál több tatár hullát vetett partra a víz.
Más folyók és patakok a jelentések szerint ötvennél több tatárt pusztítottak el.
A menekülők zöme elérte Kanizsát, Szigetvárt, vagy Pécset, de a kémek jelentései szerint kétszázötvennél többen haltak bele a sebeikbe.
A megmaradtak közt is sok volt a sebesült és a beteg. A hírek szerint a visszavonuló tatárok közül Boszniában is sokan meghaltak, a boszniai pasa tömegsírt ásatott nekik, amelybe a hírek szerint mintegy háromszáz hullát hajítottak.
Felmérhetetlen volt tehát az ellenség vesztesége. Ez azért is csodálatos, mert ezt a hatalmas győzelmet roppant csekély veszteségek árán értük el. A mi oldalunkon senki sem esett el. Van tizenhét sebesültünk, mindegyik tatár nyílvesszőtől, de egyik sem súlyos, egyik sincs halálán, mind fel fognak épülni, és egyik sem marad egész életére nyomorék. Igaza lehet Kéry atyának, amikor karácsonykor azt prédikálta, hogy a győzelemben Isten különös kegyét kell látnunk.
Maguk a végtisztességet megadó tatár foglyok bukkantak rá Mehmed Girej kán holttestére. Hogy a krími kánság uralkodója is a halottak közt van, mindenkit meglepett.
Mehmed Girej csúf halált halt. Lovastul zuhant az egyik farkasverembe, és a kihegyezett karó felnyársalta. Ezen vérzett el, mint egy nyársba húzott gonosztevő. Így lett vége a krími kánnak, Erdély tönkretevőjének, aki a Magyarországot pusztító idegen hadak legféktelenebb és legkegyetlenebb kontingenseinek parancsolt. Vesztének híre gyorsan terjedt, és példátlan örömöt okozott a sokat szenvedett magyarországi és erdélyi vidékeken. Papok hirdették a szószékről:
„Isten keze végre megmutatkozott! Tudja meg mindenki, miféle ocsmány halált halt a dölyfös kán, oly sok szenvedés okozója! Isten keze végre lesújtott a krími kánra!”
Különös, de a fogoly tatárok nem szánták a kánjukat, sőt oly nagy ellenszenvvel viseltettek iránta, hogy éppen csak le nem köpték.
-    Ő hozott bennünket ide!
Zrínyi gróf az előkelő tatárok tetemét külön választatta, és az egyik legrangosabb tatár foglyát követségbe küldte a Krímbe. Hozzájárul a foglyok kiváltásához, de nem kincseket vagy pénzt kér értük cserébe, hanem a néhai erdélyi fejedelem lengyel földön elfogott, és még mindig fogságban tartott katonáit, valamint a Magyarországról és Erdélyből az elmúlt években rabságba hurcolt magyarokat. Értük cserébe kiadja sértetlenül a foglyait. Szintén ugyanezen feltételekkel kiadja családjaiknak az elesett előkelő tatár fejedelmek és vezérek meg nem szentségtelenített tetemeit. Ha azonban ezt a feltételét nem teljesítik, foglyait soha szabadon nem bocsátja, hanem egyenként mindet karóba húzatja, az elesettek holttestét pedig trágyadombra vetteti.
Drága Jane!
Így esett ez a példátlan, hatalmas győzelem, és ilyen részem volt nekem benne. Örvendeztünk, és örvendezünk rajta ma is. A Zrínyi grófok azt mondták, én voltam, aki a legnagyobb dolgot cselekedte, Witnyédi uram ehhez hozzáfűzte, hogy magyar nemességet és gazdag jutalmat érdemelnék. Péter gróf a csata óta a per amice megtisztelő megszólítással tüntet ki, Miklós gróf kedves barátjának nevez, és így is bánik velem, mások pedig a nemes Dévisz Károly uram titulussal illetnek. Ha megtudják, ki vagyok, mindenütt megsüvegelnek az emberek.
Drága Jane!
Úgy érzem, itt új otthonra találtam, és az a szándékom, hogy a sorsomat továbbra is a Zrínyi grófokéval kötöm össze. Bízom benne, hogy a szorgalom a jó szerencse és Isten kegyelme boldoguláshoz vezeti az országukat, őket és engem is.
Ölel:
Jegyesed,
Charles