SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
- Az özönvíz? – pislogott Helmut. – Eljön az özönvíz?
- Igen, – bólogatott Ed Philips. – Az özönvíz a civilizáció összeomlásának hagyományos neve, eléggé szemléletes, nemigen tudjuk helyettesíteni semmivel. A Dokumentumok szerzői szerint az özönvíz nemn valami magától bekövetkező, elháríthatatlan katasztrófa, hanem isteni büntetés, amelyet az emberiség maga idézett a fejére a bűneivel.
- A bűneivel?
- Igen, és ezek a bűnök a számunkra ismeretesek, hiszen a Dokumentumok csupa olyan jelenséget sorolnak fel, amelyek a mi modern világunkra nagyon is jellemzőek.
Helmut felemelte a kezét.
- Ezeket nem kell részletezned. Magam is olvastam a Bibliát.
Ed Philips bólintott.
- Akkor érted, miről van szó.
- Te hiszel ebben?
- Nem tudom, miben hiszek. Viszont a Dokumentumok szerzői hittek benne, és amit mondanak, helyenként nagyon is meggyőzőnek tűnik. Leírják a bűnöket – a civilizáció szétesését, a benne élők izolálódását, az intézményrendszer céltalanná válását – és a büntetést. Szerintük a civilizáció önelégült volt, elhagyta az istenek tiszteletét, és meg akarta ostromolni az eget. Öntelt vezetői tehetetleneknek bizonyultak, mindenható pénze hatástalannak, intézményei szánalmasnak. Elemzésük alapján az özönvíz lényegében nem más, mint a pénzre és költségre alapozott gazdaságfelfogás teljes és tökéletes csődje.
A szőke nő bólintott. Ezt már nemcsak Robert mondta számtalanszor, hanem mások is. A pénz világuralma, az általános eladósodás, a drágulás a civilizáció gyógyíthatatlannak tűnő betegsége, az összeomlás előjátéka.
- A Dokumentumok első szerzői még olyan emberek voltak, akik az összeomlást maguk is átélték. Drámai szavakkal ecsetelték a közigazgatás és a hatalom összeomlását, megszűnését, az elkeseredett emberek harcait egymás ellen. Kisebb-nagyobb hatalmi központok alakultak, és igyekeztek megszervezni az emberek életben maradását. Aratott a halál azokban az esztendőkben. Temetetlen holtak tízezrei hevertek mindenütt.
Nagyot sóhajtott, és kortyolt az italából.
- A legdöbbenetesebb élményt azonban az okozza az olvasónak, amikor a következő Dokumentumokat szerzőiként már olyan emberek írásaival találkozik, akik nem éltek még a globális civilizáció idején.
Szétnézett. Helmut és Karen tágra nyílt szemmel figyelték.
- Ezek már el sem hitték, hogy a globális társadalom egyáltalán létezhetett valaha, és az öregek elbeszéléseit hazugságnak vagy dajkamesének tartották. Ennek sűrűn hangot is adtak.
Olyan csend volt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna, ha lettek volna a könnyűcirkálóban legyek.
- Talán és se hittem volna el – sóhajtott aztán Helmut.
- Hát nem – tette hozzá a szőke nő.
Ed Philips most néhány másodpercig végtelenül fáradt, kimerült ember benyomását keltette.
- El kellene olvasnotok a Dokumentumokat.
- Te olvastad őket?
- Csak részben. Olyan helyen dolgoztam akkoriban, hogy másolatokhoz juthattam.
- Családi kapcsolatok révén? – kérdezte gúnyosan Karen, de Ed még csak meg sem sértődött.
- Igen – felelte egyszerűen.
- Nagyon szeretném elolvasni őket! – jelentette ki az ifjabbik Schellenberg.
Ed tovább mesélt.
- A fiatal generációk magukhoz ragadták a kezdeményezést, és igyekeztek rendet teremteni a káoszban. Mérhetetlen áldozatokkal újra indították a földművelést, otthont teremtettek, megszervezték a megélhetést – gyakorlatilag a kőkorszak színvonalán. Mélyen megvetették elődeik elektronikus játékszerek iránti rajongását. A megmaradt működőképes eszközök egy részét igyekeztek megőrizni az utókor számára, a többit azonban könyörtelenül megsemmisítették, pöröllyel zúzták őket össze. Birtoklásuk, rejtegetésük főbenjáró bűnnek számított.
Helmut félénken összerezzent.
- Még nagyobb bűn volt a pénz birtoklása. A bankjegyeket elégették, a pénzt rejtegető, üzletelni akaró embereket borzalmas kínhalálra ítélték.
Szünetet tartott. Amikor látta, hogy le nem veszik róla a szemüket, csendesen hozzátette:
- Atlantisz hozzásegített minket annak megértéséhez, hová vezet a pénz hatalma.
Folytatása következik.
