A laikus hajlamos azt feltételezni, hogy az írók világosan emlékeznek a műveik minden alakjára. Azt természetesnek tekintik, hogy a tanár nem emlékszik az összes tanítványára, ahogy a rendőr sem mindenkire, akit megbírságolt.
Az író számára is adott a felejtés adománya.
Móricz Zsigmond valamikor a harmincas években Németh Lászlóval beszélgetett. A Kelet Népe kapcsán akkoriban közeli munkatársak voltak.
Beszélgetés közben – alighanem Németh Lászlónak köszönhetően – pedagógiai kérdésekre terelődött a szó.
Móricz Zsigmondnak eszébe jutott, hogy a több mint egy évtizeddel korábban írt Légy jó mindhalálig című regényének egyik figuráját volt debreceni tanárjáról mintázta. Közölte is a tanár nevét, aztán váratlanul felnézett:
- Hogy is hívják a regényben?
Németh László meglepődve nézett rá. Móricz nem tudja, hogy’ hívják a regényhősét?
De Móricz türelmetlenül intett:
- Mondd már, édes öcsém, nem jut az eszembe!
