Lengyel József egyszer azt mondta, hogy a magyar irodalmi életet a tehetséges tehetségtelenek uralják.
Hogy érthető legyen, mindjárt megnevezett egyet közülük – magam nem teszem, az illető már nem él. (Mellesleg szólva igen jó sajtójú író volt, a családjában az egy főre eső díjak száma sem volt jelentéktelen, minden irodalomtörténet bő lére eresztve méltatja.
Szóval – írja Lengyel József – K. igen avatott kézzel ismétli az összes írásmódot és irodalmi divatot. Mármint azokat, amelyek polgárjogot nyertek az előző években.
Biztos kézzel ír – mindig biztos másodkézzel.
Az újítók megküzdöttek az elismerésért – K. learatja a sikert.
Lengyel a szovjet elvtársakhoz hasonlítja, akik a 30-as években megvásárolták egy bevált amerikai autó licencét, aztán gyártani kezdték. Mire végképp elavult, jött a Land Lease, kaptak bőven járművet, nosza azok egy részét is lekoppintották. Sok még ma is fut az ilyen kocsik közül. Legfeljebb erkölcsileg avultak el…
A tehetséges tehetségtelen semmit sem kockáztat, és elér – minden látszatsikert.
