Petőfi Sándor is beleesett 1844-ben abba a hibába, hogy – Vahot Imre javaslatára – hagyta, hogy díszparasztot csináljanak belőle.
Hónapokon keresztül járt különféle társaságokba kucsmában és bekecsben, fokost tartva a kezében – mint népköltő.
Petőfi azonban huszonegy éves, irodalmi körökben teljesen járatlan fiatalember volt. Amikor rájött, hogy jelmezes bohóc, azonnal elhajította a maskarát, kilépett a szerepéből.
Díszparasztok a XX. századi magyar irodalomban is akadtak.
Mi több: álparasztok is.
Utóbbiakat Lengyel József a következőképpen kategorizálta:
Vannak valódi álparasztok, illetve hamis álparasztok.
A valódi álparaszt sohasem volt paraszt, de az érdeke valamiért úgy kívánja, hogy paraszti származéknak, esetleg valódi magyar népfinek adja el magát.
A hamis álparaszt ellenben – talán egyszer régen – valóban paraszt volt, viszont képes rá, hogy minden jövendőbeli kormányzat számára elfogadható paraszt legyen.
