Az utóbbi években sorra jelennek meg hazánkban a sikeres történelmi regények. Sokan és sokat írtak erről. Vajon miért kezdtünk újra történelmi regényeket olvasni? Miért fordult érdeklődésünk újra a múlt irányába?
Trux Béla azon szerzők közé tartozik, akik a nehezebb utat választották. A sikeres szerzők zöme a magyar történelem valamelyik meghatározó korszakát eleveníti fel, Béla azonban nem a hazai múltban kalandozik, hanem a keresztes háborúk színes korszakába kalauzolja olvasóit.
Fiatal, felkészült, ambiciózus. Legutóbbi regénye jól fogy, hamarosan újabb követi.
L N. Peters: Hogyan lettél íróvá?
Trux Béla: Olyan jól hangzik, hogy: az élet hozta így. De tényleg. Az írásra való hajlam mindig is megvolt bennem. Már általános iskolásként írtam verseket, rajzoltam képregényeket, majd jöttek a novellák. Az utolsó lépést kényszerből tettem. Ismeretlen eredetű lázzal ott kellett hagynom a munkahelyemet. A hirtelen jött szabadidőmmel nem tudtam mit kezdeni. Ekkor elém állt a feleségem, és így szólt: „Miért nem írod meg a regényedet?” Én pedig megírtam.
L. N. Peters: Gyermekkorodban nem próbálkoztál? Nem voltál diák újságíró?
Trux Béla: Egy-két novellám megjelent az iskolaújságban, de semmi több. A középiskolában az osztályom szalagavató műsorának forgatókönyvét én szerkesztettem össze. Ez ’94-ben volt; a ma ismert internet akkoriban még nem létezett, ezért elég nehéz volt összeszedni a műsor részét képező anyagokat (pl. Monty Python, L’art pour l’art Társulat jelenetei). Emlékszem, rádiófelvételről gépeltem le a szöveget, amit azután átalakítottunk. J
L. N. Peters: Ez volt az első írásod?
Trux Béla: Az első, ami nyilvános. Az általános iskolában egymás szórakoztatására a ’80-as évek slágerkönyvei, a Kaland, Játék, Kockázat sorozat mintájára készítettünk néhány „lapozgatós” könyvet, előtte pedig képregényt rajzoltunk és pörgetős animációkkal szórtuk tele a tankönyveinket. J De azért az más kategória.
L. N. Peters: Ezek szerint már sűrűn emlegetted a megírandó regényedet?
Trux Béla: Olyan régen volt, hogy jóformán nem is emlékszem. De úgy rémlik, hogy abban az időben éppen nem foglalkoztatott a dolog. A feleségem is csak azért hozta fel, hogy kimozdítson az apátiából. Jó ötlet volt.
L. N. Peters: Azonnal bele is fogtál?
Trux Béla: Néhány napig emésztettem magamban a lehetőségeimet, és átgondoltam, hogy miképpen lássak hozzá. De a jegyzetfüzet már akkor előkerült, szóval mondhatjuk, hogy azonnal dolgozni kezdtem.
L. N. Peters: Mennyi idő alatt készült el a regény?
Trux Béla: Nyolc év kellett hozzá, de sok volt az üresjárat. Másfél évig csak anyagot gyűjtöttem, és a vázlaton dolgoztam. A tényleges munka, azaz maga az írás durván öt évet vett igénybe. Volt, hogy elegendő információ hiányában hónapokra elakadtam, máskor éppen a túl sok anyagot kellett rendszereznem, és kihámoznom az egymásnak ellentmondó adatokból a valóságot. Szabadságot csak a Gergő fiam születését követő néhány hónapra vettem ki, de az anyaggyűjtés az alatt sem állt le. A kutatómunka egészen a regény befejezéséig tartott.
L. N. Peters: Készültek-e közben más, rövidebb lélegzetű alkotások?
Trux Béla: A kutatás és a több szálon futó, többrétegű sztori lekötötte minden figyelmemet. Kb. a 400. oldal körül kezdtek jelentkezni az összetettségből fakadó problémák. Ha egy nap nem láttam biztosítottnak az egybefüggő, minimum 4-5 órás munkát, akkor aznap nem írtam. Ugyanis írás előtt szükségem volt legalább 1-1,5 órára, hogy átnézzem a jegyzeteimet, visszaolvassak a regényben, hogy felvegyem a hangulatot és a ritmust. Át kellett látnom, hogy hol is tartottam, mi az adott jelenet célja és azon belül melyik karakter milyen lelkiállapotban van, milyen a pillanatnyi viszonya a jelenet többi szereplőjével, stb. Ha pedig nem volt lehetőségem írni, jegyzeteket készítettem, és a terveket csiszoltam vagy gyűjtöttem az adatokat.
L. N. Peters: Melyik részek írását élvezted leginkább?
Trux Béla: Ez hangulatfüggő dolog. Nem tudok olyat mondani, hogy többnyire az érzelmes részek vagy többségében a csatajelenetek vagy bármi más. Előfordult, hogy nehezen jutottam át egy-egy szakaszon, mert éppen szívesebben írtam volna az azt követőt. A történelmi eseményekről azért jó írni, mert kordában tartják a szerzőt, és nehéz feladat megzabolázni a karaktereket, hogy azok azt tegyék, amit a krónikák tanúsága alapján a könyvben is muszáj megtenniük. A saját történetszálakat pedig azért, mert olyankor szabadon szárnyalhat az írói fantázia. A legnagyobb élmény pedig az, amikor ezek az eltérő szálak találkoznak.
L. N. Peters: Hogyan építetted fel a csatajeleneteket?
Trux Béla: A többi jelenethez hasonlóan ezeket is az egyén nézőpontjából mutatom be. Ha nem így tennék, száraz és történelemkönyv szagú lenne az eredmény. Minden karakterem másként éli meg az ostromot. Pl. Péter, az árva kádárgyerek reményt lát a küzdelemben, ami változást hozhat a hajléktalan létbe, és esélyt ad számára, hogy tartozzon valahová. Brandon, a pék rettegéssel néz elébe. Számára minden a család, és akár az életét is kész feláldozni a szeretteiért. És megint másként látják az eseményeket pl. a lovagrendek. Akkon ostromáról szerencsére elegendő feljegyzés maradt ránk ahhoz, hogy akár egész eseményláncolatokat építhessek belőlük. A regényben olvasható ostrom majd’ minden mozzanata a valóságban is hasonlóképpen történt, még a legképtelenebbek is.
L. N. Peters: Jó filmforgatókönyvet lehetne írni belőle?
Trux Béla: Jót, de hosszú lenne. Mini sorozatnak inkább alkalmas, de ha kihagyunk néhány olyan szálat, amik jól illenek egy könyvbe, de a vásznon visszafogják a történetet, akkor egy igazán pörgős mozi is készülhetne belőle. Egyes karaktereket el kellene felejteni, másokat pedig jobban kidomborítani. Egy jó forgatókönyvírónak nem lenne gond. Na de ki akarja egy elsőkönyves szerző regényét filmre vinni? J
L. N. Peters: Miért a történelmi regény műfaját választottad?
Trux Béla: Az Akkon ötlete valamikor tizenkilenc évesen kezdett körvonalazódni bennem. Diósgyőrben nőttem fel; a vár és környékének hangulata megalapozta bennem a középkor szeretetét. Az ember életében vannak olyan behatások, amik megalapozzák a jellemet és a későbbi döntéseket. Kisiskolásként a Charlton Heston féle El Cid és a Ben Hur, később A Rózsa neve meghatározó filmek voltak az életemben, bár utóbbit regény formában is nagyon szeretem. De rajongtam én a sci-fiért és a fantasyért is, filmben és könyvben egyaránt. Azonban amikor írásra adtam a fejemet, nem volt kérdéses, hogy csakis a történelmi regény jöhet szóba. Nem tudtam, mennyi ideig tart majd a gyógyulásom, és úgy gondoltam, könnyen lehet, hogy ez lesz az egyetlen regényem. Akkor már legyen értelme és súlya a dolognak.
(Akkon rekonstrukciója)
L. N. Peters: A történelmi regénynek nagyobb értelme és súlya van, mint a scifinek és a fantasy-nek?
Trux Béla: Azért ez nem így van, mindketten tudjuk. J Mindent lehet jól és rosszul is csinálni. Sok vacak történelmi regény létezik, és közben rengeteg a minőségi sci-fi és fantasy. Hogy csak néhány személyes kedvencet említsek, Philip K. Dick, David Gemmell, George R. R. Martin, vagy akár a nagy öregek, Poe és Lovecraft. Utóbbi esetében írhatnék „Nagy Öregeket” is. J A lényeg a mondanivalón és a tálaláson van. Remélem, én sem okozok csalódást az olvasóimnak.
L. N. Peters: Van-e az írók közt olyan, akit tanítómesterednek tartasz?
Trux Béla: Utánozni senkit nem szeretnék, bár vannak fogások, amiket akarva-akaratlanul átveszek. Sok olyan író létezik, akiket nagyra tartok, de ha fel akarnám sorolni őket, hosszú lenne a lista.
L. N. Peters: Egyet-kettőt azért említs!
Trux Béla: Megleplek vele, ha azt mondom, nem a történelmi regények szerzői közül kerülnek ki? Ahogy megjelent az Akkon első kötete, a magyar történelmi regényírók krémje szinte azonnal üdvözölt a soraikban, és egészen jól össze is barátkoztunk − ezért nagyon hálás vagyok nekik. Többségüket azonban nem olvastam, csak az utóbbi időben. De hogy a kérdésnél maradjunk: Stephen King örök kedvenc, de mondhatnám az előbb emlegetett sci-fi és fantasy írókat is. Ők mind nagyot alkottak, de olyan távol esnek az én műfajomtól, hogy tanítómestereimnek mégsem nevezném őket.
(Acre, az egykori Akkon. Napóleon ezen falak alatt szenvedte el első kudarcát.)
L. N. Peters: Stephen Kingtől mit tanultál?
Trux Béla: King elsőrangú karakterépítő, és nagyon életszerűek a párbeszédei. A legképtelenebb történetei is élnek és hihetőek. De ugyanezeket elmondhatnám George R. R. Martinról is, aki apró építőelemekből óriási történetpiramist képes emelni, aminek ráadásul minden eleme a helyén van.
L. N. Peters: Milyen történelmi regény korszerű most?
Trux Béla: Mindig vannak trendek, de nem hiszem, hogy szerzőként érdemes ezzel foglalkozni, ha az ember komolyan akarja venni magát. Ha a népszerűség számít, nyilván érdemes figyelni az aktuális irányzatokat. De ahogy mondtam, nem ez mozgatott. Amikor írni kezdtem, a keresztes háborúk egyáltalán nem voltak divatban. A bennem lévő hiányérzetet akartam enyhíteni vele. Egy olyan regény volt a cél, amit hiába kerestem a piacon. A Tripolisz ostromáról szóló fejezetet írtam éppen, amikor a mozikban vetíteni kezdték a Mennyei Királyság c. filmet. Azután egyre-másra jöttek az ilyen témájú regények is. Azt hittem, mire befejezem a könyvemet, elvonul mellettem a hirtelen jött tendencia. De nem így lett.
(A középkori Tripolisz)
L. N. Peters: Nem látod úgy az utóbbi néhány évben, hogy mintha újra divatba jönne a történelmi regény?
Trux Béla: Az utóbbi időben valóban nagyon sok történelmi regény jelent meg, de nem tudom, milyenek az eladási mutatók. Az is elképzelhető, hogy már túl vagyunk a divat csúcspontján, és hamarosan csökkenni fog irántuk a kereslet. De van egy olyan sejtésem, hogy a fantasy rajongók túlnyomó része szereti a történelmet, és most, hogy van miből válogatniuk, életben fogják tartani a műfajt.
L. N. Peters: A történelmi regény Walter Scott óta a legsikeresebb regénytípus. Ma is népszerű, nálunk is. Van hazai szerző, aki rendkívül sikeres regénysorozatot ír a Hunyadiakról. Szerinted napjainkban mitől lesz korszerű és sikeres egy történelmi regény?
Trux Béla: A siker legtöbbször apróságokon múlik, és sajnálatos módon ebben kevés szerepe van a szerzőnek. Lehet nagyon jó egy regény, és mégis ott porosodik a boltok eldugott polcain. Ugyanakkor tudnék példát mondani bűn rossz import bestsellerekre. De hogy a hazai irodalomnál maradjunk: ha magyar szerző a magyar történelemhez nyúl, az könnyen visszaüthet, de akár az egekbe is emelheti. Hozzá nem értő kezekben, kellő tudás és háttéranyag nélkül garantált a kudarc. Véleményem szerint egy történelmiregény-írónak kötelezően tilos felkészületlenül irkálnia. Ez az alap. Utána jön a tehetség és az említett apróságok, véletlenek. Világszerte egyre több a mélyebb mondanivaló nélkül megírt, koncepciómentes cselekményregény. Ezek gyakran sikeresebbek, mint sok, arra érdemesebb mű. Sajnos egyre kevesebben olvasnak, és ezt a piac az egyszerűségre való törekvéssel igyekszik kompenzálni.
L. N. Peters: Gyakran előfordul, hogy egy legfeljebb közepes színvonalú regény kiváló árunak bizonyul. Szerinted ez mitől függ?
Trux Béla: A marketingtől és a pillanatnyi divattól. Megfelelő háttértámogatással mindent el lehet adni, ha a csapból is az folyik. A divat pedig arra fordul, amerre a reklámok terelik. Nem releváns, de jó példa: az Apple cég feje, Steve Jobs egyszer kijelentette, hogy az emberek azt veszik, amit kínálunk, mert a vásárló nem tudja, hogy mire van szüksége. − Neki bejött. J Egy regény esetében mégsem látom jó hozzáállásnak. Az amerikai könyvpiacon hemzsegnek az egyszerűségre törekvő regények, minimális leírással, rengeteg akcióval, egyszerű mondatokkal. A nyugati egyetemeken létezik a „kreatív írás” szak: minden regény egy bizonyos sémát követ, és felismerhető építőelemekből, a megfelelő helyekre pozícionált „váratlan” fordulatokkal operál. Én szeretem az ízes magyar anyanyelvünket, az összetett mondataival és a választékos szókészletével. Egy regénynek pedig nem kell unalmasan ismerősnek lennie. A váratlan fordulatokért sem rajongok, ha azok pusztán öncélú, hatásvadász elemként szerepelnek a regényben. Ezek a profitorientált tömegtermelés eszközei. Olyan regényt akartam írni, amit én magam szívesen olvasnék. Na tessék! – Ez is egy Steve Jobs axióma, persze ő a számítástechnikában és a szórakoztató elektronikában alkalmazta. J
L. N. Peters: Bő másfél évszázada írnak folyvást a regény válságáról, pedig a közönség szilárdan kitart a műfaj mellett. Szerinted most milyen regény korszerű?
Trux Béla: A romantikus regénynek mindig meglesz a piaca, mert könnyen alakítható a pillanatnyi igényekhez. Lásd, milyen pusziban van most a műfaj a vámpíros témával. Na, azok most korszerűek, bár lehet, hogy már lecsengett? A történelmi regényeknél maradva, itthon a magyar vonatkozású történeteknek van leginkább keletjük, ami érthető is. De mondom, lényeges, hogy a szerző ne kezelje félvállról a dolgot, mert felelőssége van. A templomos lovagrend is hálás téma, szeretik az emberek. És mindehhez hozzáteszem: szerintem. Mostanság egyébként nagyon korszerű és kedvelt fogás a karakterfejlődés. Nélküle megszólják az írót, és mondhatni, joggal. Azonban azt kell, hogy mondjam, nem minden esetben szükséges.
L. N. Peters: Igen, bizonyos kritikai fórumok papagáj módjára zengik ezt, talán nem is jutottak tovább ennél a regénypoétikában. De mire kíváncsi a közönség?
Trux Béla: Egy jó történetre. Ha azt megkapják, minden sínen van, hiszen szórakozni akarnak. Az már az író felelőssége, hogy e mellett mivel tölti meg a lapokat. Én szeretem a többrétegű regényeket, amik második olvasatra más élményt nyújtanak. Így én is ilyet próbáltam írni.
L. N. Peters: Sikerült?
Trux Béla: Számos, egyértelműnek tűnő dolog a történet végére érve más jelentést nyer, és nem minden az, aminek elsőre látszik. Ezek nem krimibe illő fordulatok, inkább olyan apróságok, amik teljesebbé teszik a sztorit. Nem szembeötlőek, de nem is ez volt a szándékom velük. Azonkívül az egész regényt átszövik a hermetikus allegóriák, amik mindig is több értelmet hordoztak magukban. Az olvasói visszajelzések tudatában azt hiszem, sikerült elérnem a célomat.
L. N. Peters: Manapság milyen történet a „jó történet”?
Trux Béla: Az aktuális trendek előbb-utóbb kifulladnak, és újra és újra visszatérnek a klasszikus témák. Nem is annyira az olyan kategóriákra gondolok, mint a fantasy, sci-fi, vámpíros, és hasonlók, hanem azokra a sarokkövekre, amikre már az ókori történetek is építettek, amik az emberiség kollektív tudatalattiját piszkálják. Ezért halhatatlanok a szerelmes regények is, és ezért nem mennek ki a divatból. De ilyen a hős eszméje vagy a vallások és az ősi mítoszok közös nevezői is.
L. N. Peters: A hermetikus allegóriákra vevők az Olvasóid?
Trux Béla: A legtöbben észre sem veszik. Néhány szembetűnő esettől eltekintve az ilyen allegóriák megbújnak a sorok között, vagy egyszerűen átlagos leírásnak tűnnek, amik önmagukban is megállják a helyüket. A nem értésük nem vesz el az olvasási élményből, a helyes értelmezés viszont teljesebbé teszi a történetet.
L. N. Peters: Mi volt az a „néhány szembetűnő eset”?
Trux Béla: A legszembetűnőbbek Tristan álmai. Ezek többnyire hermetikus allegóriák, de a pszichológiai olvasatuk is értelmes, és illik a főhősre. Ugyanakkor az első kötetben, A templomos lovagban, amikor Tristan és a barátja álomfejtenek, egy harmadik megoldásra jutnak − az olvasók nagyobb részéhez hasonlóan. És ez a verzió sem téves.
L. N. Peters: Milyen szavakkal ajánlanád regényeidet a közönség figyelmébe?
Trux Béla: Vegyék meg. J Az Akkont igyekeztem úgy megírni, hogy mindenki találjon benne olyat, ami érdekli. Alapvetően történelmi regény, de nem mentes a romantikától. A fantasyt kedvelő olvasóknak pedig ott van a templomos lovagokat körüllengő mítosz, na meg az alkímia és a hermetika, amiket nyugodtan vehetünk a középkori Európa mágiájának.
L. N. Peters: Te mit tartasz erről a mítoszról?
Trux Béla: Hú, ez fogós kérdés! Majdnem olyan, mint a hiszel-e az ufókban? Alapvetően azt mondanám, hogy a templomos mítosz marhaság. A középkorban előszeretettel alkalmazták az eretnekség vádját minden olyan esetben, amikor ellenlábasokat kellett eltakarítani az útból. A templomosok perirataiban ugyanazok a vádpontok szerepelnek, mint a többi jelentős eretnekperben. Szodómia, szimónia, bálványimádás, a keresztény hit megtagadása, stb. Ez egy koncepciós per volt, és a ránk maradt iratok alapján voltaképpen bizonyítást nyert, hogy a rend ártatlan volt. Ugyanakkor ott van a másik oldal: a szabadkőművesség a templomos rend letéteményesének vallja magát. És nagyon sok dolog utal rá, hogy lehet benne valami. De melyik verzió az igaz? Bízom benne, hogy a regényben egy hihető alternatívát mutatok be.
(A Templomos Lovagrend pecsétje)
L. N. Peters: Szabad erről kíváncsiskodni?
Trux Béla: A templomos rendet érintő regények esetében szinte elvárás, hogy szerepeljen bennük a mítosz. Eleinte nem akartam foglalkozni vele, de később beláttam, hogy az olvasók többségének csalódást okoznék a hiányával. A tudomány oldaláról közelítettem a témához. A középkori gyógyítás lényegében kimerült a kuruzslásban. Ha valaki ismerte teszem azt a fertőtlenítés titkát – márpedig a templomosok ismerték −, az már-már a mágia kategóriájába esett. A kor nagy alkimistái mai értelemben tudósok voltak. Kísérleteik során az alkimisták fedezték fel pl. a salétromsavat és rengeteg más vegyületet, amik a mi korunkban mindennaposak. Hiszen csoda az, amit az emberek annak hisznek. A XIII. században veszélyes játék volt ez, könnyen a máglyán találhatta magát az, akinek az alkímia volt a hobbija. Az Akkonban ilyen kapcsolatokkal ruháztam fel a rendet, de felhasználtam a szabadkőműves hagyományokat is. Így vannak a regényben a hermetika nyelvén írt rejtett allegóriák, és szimbolikus jelenetek is, amik szintén ehhez a kultúrkörhöz kapcsolódnak.
L. N. Peters: Utóbbiakra mondanál egy példát?
Trux Béla: Hogy ne lőjem le a regény fordulatait, egy leíró jellegű példát említek: Adlin szobájának berendezése és a dekoráció között megbújnak olyan elemek, amik egységükben jelentéssel bírnak. Az első kötetben található jelentős „szex jelenet” is erősen szimbolikus. Ez a szép az alkímiában és a hermetikában; a nyugati gótikus katedrálisok jelképrendszere is összetett, réteges jelentéssel rendelkezik, de pl. néhány Dürer metszetre is jellemzőek ezek a megoldások.
L. N. Peters: A templomosok rendjét nem sokkal a regényedben foglaltak után a haszonleső és kegyetlen IV. (Szép) Fülöp francia király megsemmisíti. Utal-e erre Nálad előre valami?
Trux Béla: Igen, és erre többek között a mítosz-vonal adta meg a lehetőséget. Van olyan karakterem, aki már most azon mesterkedik, hogy előkészítse a későbbi bukást. De ez csak azoknak egyértelmű, akik ismerik a történelemnek ezt a szakaszát.
L. N. Peters: Ha öt sorban kellene a templomos lovagrendet értékelned, mit mondanál?
Trux Béla: A templomos rend a középkor elitalakulata volt. A szerzetesi regula olyan erős nehézlovasságot képezett az egyszerű katonákból, ami nem volt jellemző a megelőző századokra. Bámulatra méltó harcosok voltak, és az ellenségeik féltek tőlük. Ma már nehéz elképzelni, de abban az időben az emberek a szó szoros értelmében hittek Isten létezésében, kétségek nélkül. Így a templomosok azzal a tudattal vonultak hadba, hogy a mártíromság egyenest a Mennyországba emeli a lelküket, így hát nem félték a halált. Ezek a legfontosabb dolgok, amiket tudni kell róluk, mert ezek a tények. A többi − a mítosz − lehet, hogy csak kitaláció.
L. N. Peters: Vannak a regényedben vonzó harci jelenetek?
Trux Béla: Az első kötetben, A templomos lovagban Tripolisz ostroma az egyik csúcspont, ami lényegében előkészíti a második kötet témáját, Akkon ostromát. Utóbbi közel hatszáz oldalon hömpölyög. Egy-egy helyen akadnak kisebb összecsapások is, amik elsősorban a karakterek életében játszanak fontos szerepet, és főként dramaturgiai célokat szolgálnak.
L. N. Peters: Mi az írói ars poeticád?
Trux Béla: Az Akkonban nem díszletként akartam használni a történelmet − magát a történelmet akartam megismertetni az olvasókkal. Akkon 1291-es ostroma a keresztes háborúk meghatározó eseménye volt. Ezt szerettem volna bemutatni, egy hiteles korrajz keretében. Mindezt lehetőleg részrehajlás nélkül, úgy, hogy több nézőpontból mutatom be az eseményeket. Ezt a törekvést bizonyos értelemben nevezhetjük ars poeticának. Azt hiszem, néhány könyv erejéig még ezen az úton haladok tovább, de később szeretnék más, nyugodtabb vizekre is elevezni.
L. N. Peters: A történelmi regény Walter Scott-féle változatát viszed tovább?
Trux Béla: Régen olvastam már Scottot. Amennyiben az aprólékosságot és a részletes világábrázolást tekintjük, igennel felelhetek a kérdésre. De Scottal ellentétben az egyének szemszögéből közelítek az eseményekhez, és fontosnak tartom a karakterfejlődést. Ő nem nagyon foglalkozott ezzel. Scott lényegében műfajt teremtett, és talán éppen ezért, nála máson van a hangsúly.
L. N. Peters: Mi képezi a Te felfogásod szerint a karakterfejlődés alapját?
Trux Béla: A történésekből fakadó személyiségváltozás, akár pozitív, akár negatív irányban. Nem mindentől változik a jellem, de vannak helyzetek, amik hatással vannak az ember gondolkodására, hogy végső esetben egyenesen meghasonlik önmagával. Az önmagunkkal való szembenézés, és a cél keresése erősíti a jellemet.
L. N. Peters: Ugye, nem vagy doktriner?
Trux Béla: Remélem, nem! J A karaktereim több nézőpontból szemlélik az eseményeket, mások a motivációik és olykor a világnézetük is merőben különbözik. A regény történelemi részével párhuzamosan futó másodszál pedig elég komplex és több szempontú ahhoz, hogy az alakjaimmal együtt a védelmemre keljenek. J
L. N. Peters: A párhuzamosan futó cselekményszálakat mennyire tervezed szorosan?
Trux Béla: Ekkora terjedelemnél muszáj előre tervezni, mert különben szétesik az egész. Minden mindennel összefügg, a történések kihatással vannak egymásra és a karakterek életére, és akár közvetlenül, akár közvetve, de valahol találkoznak a szálak. Ha a regény közepén eszembe jut egy jó csavar, vagy a birtokomba kerül egy új információ, amit mindenképpen bele akarok szőni a történetbe, nem vagyok rest visszanyúlni száz oldalakat, és akár több szálon és több helyen is átírni a szöveget, hogy megfelelően előkészítsem a dolgot.
L. N. Peters: Sokszor megtörténik ez Veled?
Trux Béla: Szerencsére csak néhányszor. Nagyon nagy teher: az összefüggések miatt fizikailag és lelkileg is megviseli a szerzőt, és akár hetekig is tarthat, mire sikerül mindent rendbe rakni. Az a gáz, amikor az ezredik oldal környékén jár így az ember.
L. N. Peters: Vezetsz-e valamiféle nyilvántartást a helyszínekről és a mellékszereplőidről?
Trux Béla: Mindkettőről, de inkább a szereplőlistára volt nagyobb szükség. A végén már annyi név szerepelt a regényben, hogy e nélkül elvesztem volna közöttük. A hitelesség jegyében még a kitalált személyeknek is olyan nevet adtam, ami abban a korban, az adott nép körében megszokott volt. A velenceieknek XIII. századi velencei neveik vannak, a pisaiaknak pisai, stb. Olasz mindkettő, mégis van eltérés. A többi népről már nem is beszélve.
L. N. Peters: Milyen módszerrel végzed az anyaggyűjtést?
Trux Béla: A Közel-Kelet nem a biztonságáról híres, Akkon ráadásul az izraeli-libanoni határvidéken található, és amikor írtam, elég forró volt arrafelé a talaj. Így inkább más útját választottam az anyaggyűjtésnek. Közel harminc könyvet szereztem be, ami a keresztes háborúkkal vagy a középkorral foglalkozik. Ezek nagy része száraz történelemkönyv. És még egyszer ennyit, ami érinti a témát, vagy más módon kapcsolódik a regényhez. Alkímia, hadtudomány, építészet, filozófia és egyebek. Egy volt középiskolai barátom könyvtáros, így őt is felkerestem némi információszerzés céljából. De Stossek Balázzsal is felvettem a kapcsolatot, ő fordította magyarra a templomos rend reguláját. Mostanság az internet is jó barátja az embernek, de forrásanyagként nem szabad kezelni.
L. N. Peters: Anyaggyűjtés közben változott-e valamit a kezdeti koncepciód?
Trux Béla: Nagyon sokat. Már az első vázlat után láttam, hogy ha meg akarom érteni az akkoni tragédiát okozó politikai döntéseket, sokkal mélyebbre kell tekintenem az emberi lélek mélységeibe. Írás közben sem állt le az anyaggyűjtés, és a megszerzett információk tovább változtattak a történeten.
L. N. Peters: Mondanál példát ilyen változtatásra?
Trux Béla: Az egyik karakterről menet közben kiderült, hogy nem is volt a helyszínen. Szerencsére nem volt fontos része a történésekben, ezért is találtam róla olyan kevés információt. Így egy egyszerű személycserével meg tudtam oldani a problémát. Nagyobb változtatást a már említett templomos mítosz és a hermetika hozott, de említhetném az ostrom eseményeinek menet közbeni kikristályosodását is. A kezdeti elégséges adathoz képest a végére nagyon sok, esetenként egymásnak ellentmondó információt sikerült összeszednem, amikből még a lehetséges valóságot is ki kellett hámoznom.
L. N. Peters: A helyszínek rekonstruálása mennyire sikerült?
Trux Béla: Annyira, amennyire erőmből tellett. Még arra is igyekeztem figyelni, hogy egy-egy helyszínen a különböző napszakokban merről sütött a nap. Sajnos nem jártam a mai Akkonban, pedig az óváros romjai gyönyörűen néznek ki a fotókon. Ahogy a fennmaradt krónikákban, úgy a térképeken is vannak ellentmondások − ilyenkor a szerző valamilyen szempont szerint választ egyet, és ahhoz tartja magát. A kellő objektivitást segítették Abu al-Fida arab történetíró feljegyzései, bár ez inkább az eseményekre igaz, semmint a helyszínekre. A Szentföld épen maradt lovagvárai jó támpontot adnak a rekonstruáláshoz. Az akkoni ispotályos erődítmény a mai napig elég jó állapotban maradt, és látogatható is, mint ahogyan a város alatti templomos alagutak is. Azonkívül maradtak ránk zarándokok által lejegyzett épületleírások, mint pl. az akkoni Szent András templomé. Ez utóbbit viszont a dramaturgia miatt szándékosan nagyobbra „építettem”, mint amilyen a valóságban lehetett. A cél érdekében el kellett mélyednem a gótikus építészetben is. És itt megint felbukkant a hermetika…
L. N. Peters: Viselet, szokások, napirend?
Trux Béla: Mivel a templomos lovagok nyakig benne voltak az eseményekben, kézenfekvő volt, hogy a főhős is közülük kerüljön ki. Az egyik első feladatom volt, hogy felvettem a kapcsolatot Stossek Balázzsal, aki magyarra fordította a templomosok reguláját. A rend szabályzatának ismerete nélkül ugyanis bármit írhatok, az alapból hiteltelen lenne. Ismernem kellett a lovagok napirendjét, a ruházatukat, a szokásaikat. Minden meg volt szabva az életük során; kötelezően részt kellett venniük a kiszabott imaórákon, szabályozva volt az étkezés, a lovak ellátása, a rendszeres fegyveres gyakorlatok. Abban az időben nem huszonnégy órában gondolkodtak az emberek, hanem az imaórákhoz igazították magukat. Így a regényben én sem azt írom, hogy 9 óra, hanem azt, hogy tercia, stb. Napnyugta után már másnapnak számított (ezért jön a Mikulás is 5-én este, holott 6-a esik Miklós napra). Ugyanígy meg kellett ismernem a haditechnikát, az ostromgép típusokat és azok fizikáját, működési elvét. Nem utolsó sorban pedig a történelmi szereplők kapcsolatait, rokoni szálait és politikai szándékát.
L. N. Peters: Béla, ez lenyűgöző. Esetleg a gasztronómiát és a kor szexuális szokásrendjét is ismered?
Trux Béla: A gasztronómiába is beleástam magam, a regényben feltálalt ételek a korra jellemzőek. Igazi szex jelenet csak egyszer szerepel a regényben, az is összetett, allegorikus értelemmel bír, és kulcsjelenete a regénynek. A többi hasonló jelenet sem öncélú; egyszer sem az olvasó ébrentartására alkalmaztam, inkább a jellemábrázolás eszköze.
L. N. Peters: Aprólékosan tervezed a cselekményt előre, vagy önmagát írja a regényed?
Trux Béla: Az Akkon nem történelmi közegbe helyezett fiktív történet, ezért a történelmi események erősen meghatározzák a cselekményét. Ekkora terjedelemnél már egyébként sem működik az „írja magát a regény” elv. Azért vannak benne ilyen részek is, nélkülük nem írás az írás. A karakterek jellemét én alkottam, de mivel zömmel valóban élt emberekről van szó, a személyiségük felépítésénél figyelembe kellett venni a tetteiket is. Ők viszont már erősen írták magukat. Önálló életre keltek, és berzenkedve tettek meg olyan dolgokat, amiket a valóságban megcselekedtek. Előre megterveztem, hogy egy adott alfejezetnek vagy jelenetnek mi a célja, de néha másként jutottam el oda, mint ahogy gondoltam, és legtöbbször éppen a karakterek ellenállása miatt.
L. N. Peters: Van-e kedvenc karaktered?
Trux Béla: Adlin figurája eredetileg csak egy mezei szerelmet jelentett volna a főhős életében. De ahogy beleástam magam a templomos mítoszokba, az alkímiába és a hermetikába, Adlin karaktere allegorikus értelmet nyert, és meghatározó szereplővé nőtte ki magát. De ugyanezt elmondhatnám Amalrich hercegről is, akit nagyon megkedveltem, és sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint eredetileg terveztem. És ott van Abu al-Fida, vagy a fekete ruhás ember… Jobban belegondolva, nem is tudok közülük választani.
L. N. Peters: Béla, az író milyen és mekkora felelősséggel tartozik az alakjaival szemben?
Trux Béla: Az egyik karakterem, a fiatal Abu al-Fida valóban részese volt a regényben olvasható eseményeknek, Tripolisz és Akkon ostromának. Évtizedekkel később, Hama város emírjeként papírra vetette az emlékeit. Olyan sok információval látta el az utókort, hogy már-már úgy érzem, a személyiségét is át tudtam ültetni a regénybe. Kötelességemnek éreztem, hogy a lehető leghitelesebb képet adjam vissza róla. Azután ott van az egyik közkedvelt karakterem, a fekete ruhás ember. Ő teljes egészében a fantáziám szülötte. Annak ellenére, hogy kulcsszereplője a regénynek, olykor deus ex machinaként is funkcionált a történelem vakfoltjainak eltüntetésében.
L. N. Peters: Béla, mennyire hasonlítanak Rád a karaktereid?
Trux Béla: A legtöbb karaktert a kiinduló alapszemélyiségre ható külső körülmények alapján próbáltam megalkotni. Néhány személyiséget egyszerű megfigyeléses alapon „szültem”, és van olyan, akit részben saját, részben más, létező emberek gondolataival ruháztam fel. Az öreg de Craon lovag pl. sok vonást kapott egy idős plébános barátomból, Laci bácsiból − persze ő nem ivott annyit, mint a szóban forgó lovag. J Sajnos, már nem lehet közöttünk. A templomos nagymester egyik szokását pedig az apai nagyapámtól kölcsönöztem. Biztosan sok van belőlem a karaktereimben, de merem remélni, hogy pl. Enzo, a lombard paraszt esetében semmi hasonlóság nem áll fenn velem. J Ha mindenáron választanom kellene közülük, jelenleg a pékben találom meg a legtöbb azonosságot. Annak ellenére, hogy korábban soha nem volt a kezében fegyver, az ostrom során mégis a védők közé áll, mert felelősséget érez a családjáért. Ő az igazi hős. Nem eszmékért vagy a vagyonért harcol, de minden teketóriázás nélkül kész lenne az életét áldozni a szeretteiért.
L. N. Peters: Közben Magad is izgulsz értük?
Trux Béla: Persze! Hiszen átvették az irányítást, és önmagukat írják! A történelmi személyek életútját nem írhattam át, de a küzdelmeiknek, örömeiknek és fájdalmaiknak részese voltam a regényben. A kitalált szereplők esetében pedig attól tartottam, hogy a végén keresztbe tesznek nekem.
L. N. Peters: Civilben mivel foglalkozol?
Trux Béla: Jelenleg kényszerpihenőn vagyok az említett betegségem miatt, és közben főállású apa. Egyébként informatikus mérnök vagyok, ebben a minőségben is dolgoztam.
L. N. Peters: Jobbulást kívánok, Béla. A gyerekeid olvasták az Akkont?
Trux Béla: Köszönöm! Gergő fiam januárban lesz öt éves. Már most imádja a lovagkort. Rendszeresen megfordulunk a Diósgyőri Vár rendezvényein, de vittük már más várakba is. Esküszöm, nem én vezettem rá, magától kezdett érdeklődni. Biztos vagyok benne, hogy el fogja olvasni az Akkont. Mira lányom másfél éves, ő még csak szaggatja a lapokat. J
L. N. Peters: Világdivat a történelmi hagyományőrzés. Vannak ilyen kapcsolataid?
Trux Béla: Mondhatni. Rajongok a történelmi íjászatért, a betegségem előtt magam is lelkes művelője voltam. Van néhány hagyományőrző ismerősöm is, de mégis úgy alakult, hogy az anyaggyűjtés során nem használtam fel ezeket a kapcsolatokat.
L. N. Peters: Manapság mi a prózaíró küldetése?
Trux Béla: Műfajonként más és más. A történelmi regények esetében azonban célszerű objektíven közelíteni a témához. Ha az ember elfogult, azzal elidegeníti magától az olvasóközönség egy részét. De már a témaválasztás is rejt buktatókat; könnyen rásüthetnek a szerzőre mindenféle ideológiai nézeteket és belemagyaráznak mindenfélét a szövegbe. Egy történelmi regény célja legyen egyszerűen a szórakoztatás. Lehetőleg a tanítva szórakoztatás.
L. N. Peters: Ezek szerint a Te műved a „valódi” történelmi regények közé tartozik?
Trux Béla: Ezt nem az én tisztem eldönteni, és talán nem is másoké. Inkább az időre bíznám.
L. N. Peters: A regény mélyebb régiói XIII. századi vagy mai problémákat boncolgatnak?
Trux Béla: A keresztes háborús téma miatt könnyen belemagyarázható az aktuálpolitika, de nem volt célom, sőt, igyekeztem is kerülni. Azt hiszem, egy történelmi regény esetében nem szerencsés, ha a szerző a saját korának problémáival foglalkozik. Azok később érdektelenné tehetik a történetet.
L. N. Peters: Véletlenül sem szűrődtek bele mai problémák? A magánéleti szálakon sem?
Trux Béla: Alig vagyunk még túl a megjelenésen. Még minden itt zakatol a fejemben, nem tudok objektíven tekinteni a saját regényemre. Írás közben igyekeztem távol maradni a jelentől. Ez persze nem sikerülhet maradéktalanul, az ember nem tud teljesen elvonatkoztatni a saját korától. Ha majd évek múltán elolvasom, előfordulhat, hogy egy-egy részre azt fogom mondani, hogy: „na jó, tényleg, ez tipikusan mai”.
L. N. Peters: Harmadszor említed az objektivitást. Mit értesz alatta?
Trux Béla: A regény szempontjából elsősorban elfogulatlanságot. Nem akartam skatulyaszerepeket, nem akartam jóra és rosszra felosztani a karaktereket. Ha csupán a keresztények szemszögéből írom meg a történetet, azzal óhatatlanul azt a tévképzetet erősítem, hogy minden arab, és minden muszlim vallású ember terrorista. Ne de ez mekkora szamárság! Nem találtam fel a spanyolviaszt, amikor a keresztes háborút mindkét oldal bemutatásával tárom az olvasók elé – más szerző is csinált már ilyet előttem. Az elvileg egy oldalon álló karakterek között is van nézetkülönbség. Pl. a forrásként is használt Abu al-Fida a korábban uralkodó Ajjúbida dinasztia sarja, miközben a regény történetének idején már mameluk uralkodó ül Egyiptom trónján. Abu teljesen más szemszögből látja az eseményeket, mint a bajtársai.
L. N. Peters: Milyen a „jó” és a „gonosz” szereplők aránya?
Trux Béla: Ilyen felosztást nem csináltam. Minden szereplő motivációja érthető és elfogadható, amennyiben az egyén nézőpontját vesszük alapul. A főhősömnek jó néhány rossz húzása van, mégis kedvelhető karakter. És még a szándékosan negatív figurák sem olyan gonoszak, ha megismerjük a tetteik mögött álló okokat, és azokat az eseményeket, amik hatással vannak a gondolkodásukra.
L. N. Peters: Nem készítettél előre valamiféle ábrát vagy grafikont a szereplők rendszeréről? Sok regényíró dicsekszik ilyesmivel?
Trux Béla: Elkezdtem csinálni valami hasonlót, de végül nem használtam fel, mert a vázlat mindent tartalmazott. Minden jelenetet előre kidolgoztam és feljegyzésekkel láttam el, amik menet közben sokasodtak. Pl. itt és itt „Tristan jóval mogorvább, mint legutóbb, mert…” Ezekre nagy szükségem volt, mert a karakterek személyisége gyakran beleszólt a történetbe. Noha a jelenetek hellyel-közzel az előre megtervezett befejezést kapták, gyakran más úton jutottam el oda, és változtak a dolgok. A regény végére egész méretesre duzzadtak az ilyen, jelenetekhez kötött jegyzeteim.
L. N. Peters: Sok regényíró mesélt olyat, hogy két karaktere valamilyen feszült helyzetben találkozott, és maga is meglepődött, amikor egészen másképpen viselkedtek, mint tervezte. Veled előfordult ilyesmi?
Trux Béla: Amikor Tristannak Adlinba kellett volna habarodnia, a férfi erkölcse hevesen ellenállt. Adlin minden csáberejére szükségem volt, hogy sikerrel járjak. Szerencsére ez is az én malmomra hajtotta a vizet − az olvasói visszajelzések szerint ezekben a jelenetekben valósággal szikrázik a levegő. J
L. N. Peters: Milyen terveid vannak?
Trux Béla: Jelenleg az Akkon folytatásán dolgozom. Ez nem harmadik kötet lesz, inkább amolyan párhuzamos történet, és a világot bővíti ki. Utána a magyar történelem felé fordulok. De kész vázlatom van egy összeesküvés-elméletes modern történethez is.
L. N. Peters: Utóbbiról mondanál néhány szót?
Trux Béla: Magyarországon, egy alternatív jövőben játszódik. A bosszú lesz benne a fő motívum, és a világot uraló titkos társaságok. Manapság egyre többet hallani ilyesmiről. Jó téma.
L. N. Peters: Hiszel a titkos társaságok létezésében?
Trux Béla: Igen. A templomosok miatt eléggé beleástam magamat a témába ahhoz, hogy lássam: túl sok a gyanús véletlen − amire az átlagember mosolyogva legyint −, és még több a tény. (Amikre szintén legyinteni szokás.) De ebben a témában nem minden az, aminek látszik. És ha nem az összeesküvés-elméletek szintjén tekintünk a dologra, akkor is könnyű elhinni, hogy létezhetnek olyan gazdasági társulások, amik a politikai befolyás vagy csak a haszonszerzés érdekében születtek.
L. N. Peters: Sokan tartják jelenünket a titkos társaságok korának. Szerinted fennmaradhatott máig a templomos rend?
Trux Béla: Nem tudom, de tényleg. Ha a felszámolást követően a rend egy összetartó magja illegalitásba is vonult, az évszázadok folyamán olyannyira meg kellett változnia, hogy biztosan semmi nem maradt a kezdeti eszmékből. Léteznek teóriák, hogy a Grált őrzik és hasonlók, de átlagemberként ezekben csak hinni lehet, biztosan tudni nem. Elképzelhetőnek tartom, hogy több olyan csoportosulás is létezik, ami a templomosoktól származtatja magát, miközben az eredeti rend szégyellné magát miattuk.
L. N. Peters: Manapság egyes szerzők összekapcsolják az egykori piramisépítőket, Salamon templomának építőt, a templomosokat, a rózsakereszteseket és a szabadkőműveseket. Erről mi a véleményed?
Trux Béla: Az iskolai tananyag legnagyobb hibája, hogy nem összefüggéseiben tanítja a történelmet, hanem az eseményeket egymástól elszeparálva kezeli, mintha azok nem lennének hatással egymásra. A Püthagorasz-tételt Püthagorasz találta fel, mondanák sokan. De hogy előtte megjárt számos keleti és egyiptomi iskolát, és beavatást nyert Ízisz misztériumaiba, azt már kevesebben tudják. Valószínű, hogy a saját iskolájában csupán továbbadta a megszerzett ismereteit. A nyugati kultúra szorosan összefonódik az egyiptomi misztériumokkal, és minderre erősen kihatnak a sumer hagyományok. Muszáj, hogy legyen valamiféle folytonosság, mert magától nem születik semmi. A templomosokhoz köthető a gótikus katedrálisok megjelenése, amik mögött olyan statikai ismeretek állnak, amik nem jelenhettek meg egyik pillanatról a másikra, minden előzmény nélkül. Azt mondják, erre a tudásra a lovagok a Közel-Keleten találtak rá. A rózsakeresztes és a szabadkőműves tanokban pedig rengeteg olyan tétel szerepel, ami köthető a gnosztikus, templomos, alkímiai és hermetikus hagyományokhoz.
L. N. Peters: Még nagyobb hibája az iskolai tananyagnak, ha hamis, vagy dogmatikus „összefüggéseket” oktat. Szerinted milyen összefüggések mentén érthető meg az emberi történelem?
Trux Béla: Nem az a lényeg, hogy mely összefüggéseket kell figyelni, hanem hogy milyen szándék mozgatja azokat, akik összeállítják a tananyagot? Vagy úgy a kutatókat egyáltalán. A történészek a leletek és egyéb adatok alapján dolgoznak. Bármikor előkerülhet egy újabb lelet, ami egész, egymásra halmozott tételeket és életműveket borít fel. Az ilyen kínos leleteket szokás eltusolni, a felfedezőjét pedig rosszhírbe hozni, csak azért, hogy minden maradjon a régiben. Ez egy borzasztó nagy probléma. A történelmet egyébként is az aktuális politikai igényekhez szokás igazítani. Minden nemzetnek maga felé hajlik a keze, a történelmet pedig a győztesek írják. Ez katasztrofális az utókorra nézve.
L. N. Peters: Szerinted mi a mai történelemszemlélet legnagyobb hibája?
Trux Béla: Az, hogy célokat és eszméket szolgál, és ragaszkodik a dogmákhoz. Ez soha nem fog megváltozni.
L. N. Peters: Mi a véleményed arról az aforizmáról, hogy „A történelem egyetlen látható hordozója az egyén”?
Trux Béla: Ezen még soha nem gondolkodtam el, de van benne igazság. Háborúk dőlhetnek el egyetlen furcsa, a pillanat hevében született döntés miatt, és logikailag biztosnak vélt szociológiai elméletek dőlnek meg, csak mert az „egyén” kilóg a tömegből, és kiszámíthatatlanul másfelé viszi az eseményeket. Ugyanakkor létezik egy másik aforizma, ami ellentétes a kérdésedben szereplővel: „a történelem ismétli önmagát”. Huhh: most, hogy ezt így elmondtam, hirtelen rá is ébredtem arra, hogy ez utóbbi pont olyan tétel, amin az egyén változtathat… J
L. N. Peters: Valóban ismétli önmagát a történelem?
Trux Béla: Sajnos igen, és ez mind abból fakad, hogy – bármilyen közhelyes is − az emberiség nem tanul a saját hibáiból. Önteltségünkben okosabbnak hisszük magunkat az előttünk járóknál, és elkövetjük ugyanazokat a hibákat. És még ennél is rosszabb, hogy újabban gyakran hallani olyan kijelentéseket, hogy: „ne foglalkozzunk a múlttal”, vagy „nem a múltban kell élni, hanem a jelenben”. Na de a múlt ismerete nélkül? Ha mi nem vagyunk tisztában a múlttal, attól még vannak olyanok, akik igen. És biztosak lehetünk benne, hogy kihasználják majd a butaságunkat. Ez az a helyzet, amikor a történelem megismétli önmagát.
L. N. Peters: Béla, Szerinted mennyire ismeri saját múltját az emberiség?
Trux Béla: Semennyire. A forradalmakról mostanra bebizonyosodott, hogy nem úgy és nem azért törtek ki, mint ahogy azt az iskolában tanították nekünk. A történelmet erősen alakítják a felszín alatti dolgok, érdekek és ideológiák. Meggyőződésem, hogy számos olyan összefüggés van, amiről fikarcnyit sem tudunk. Mi magyarok még csak azt sem tudjuk biztosan, hogy honnan származunk! Az emberek legtöbbjét pedig egyáltalán nem is érdekli a történelem. Egy történelmi regény összekapcsolja a tanulást és a szórakoztatást, és sokkal inkább megragadnak bennünk az ilyenformán szerzett ismeretek, mint az iskolapadban ülve. Akit megérint a dolog, az úgyis utánanéz a történelemkönyvekben. Én is így szerettem meg a történelmet.
L. N. Peters: Vannak-e különleges, írói szokásaid?
Trux Béla: Tudtommal nincsenek. De lehet, hogy erről a feleségemnek más a véleménye.
L. N. Peters: A Feleséged egyben a Múzsád is?
Trux Béla: A feleségem az első előolvasóm volt. Mindent elolvasott, ha kellett, többször is, és mindvégig támogatott. Ha nem teszi fel azt az említett kérdést, amikor beteg lettem, talán el sem kezdek írni. Múzsának olyat kell választani, aki megérdemli. Ki más is lehetne?
L. N. Peters: A végzetben hiszel, vagy a szabad akaratban?
Trux Béla: Ez megint a hiszel-e az ufókban kategória. J A kérdés az emberiség történetének alapvető dilemmája, a Bibliától az ókori filozófián keresztül egészen a Mátrix filmekig. A főhősöm, Tristan személye körül is felvetődik, 1500 oldalon keresztül boncolgatom a témát. Vajon a két kérdésre adható-e azonos válasz? Eszembe jut róla édesapám kedvenc története a gazdag emberről, akit figyelmeztet a Halál, hogy másnap délben eljön érte. Az ember lóra pattan, addig vágtat, amíg az állat ki nem döglik alóla. Ekkor megjelenik a Halál, és csodálkozva így szól: Tegnap nem értettem, hogy mit keresel otthon, amikor meg volt írva, hogy ma itt találkozunk…
L. N. Peters: Elszabotáltad a kérdést, Béla. Nem mindegy. A regényed a múltban játszódik. Te már eleve tudod a történelemből, mi lett az események végkimenetele. A szereplőid nem. Eleve elrendelt szituációkat tételezel, vagy a karaktereid maguk teremtik a jövőt?
Trux Béla: Maguk teremtik a jövőt, mégis szerepet kap a végzet. A hermetikus allegóriákkal kevert másodszál olyasféle történetet rejt magában, mint a Star Wars filmek jedi próféciája a fiúról, aki állítólag egyensúlyt hoz az erőbe. De említhetném Neo útját is a Mátrix filmekből. Tristannak, Anakinnak és Neónak egyaránt jellemzője a szabad akarat, mégis, mindhárman megállíthatatlanul sodródnak a végzetük felé, és tulajdonképpen szabad akaratukból választják a sorsukat. Nem véletlen a hasonlóság, ugyanabból a kútfőből merített mindhárom történet. Más karaktereimnél ellenben más a helyzet. Az első kötet Enzo Merzonija nem tud, és nem is akar átlépni a saját árnyékán, ő egyértelműen a végzet fegyvere. Henric király és a testvére, Amalrich herceg történetszála pedig ismét csak eltérő nézőpontot képvisel. Erről viszont nem beszélhetek a nélkül, hogy ne rontanám az olvasási élményt.
L. N. Peters: A felsorolt filmek egyben ihletforrások is voltak?
Trux Béla: Nem mondanám. Amikor beleástam magamat a témába, és már javában írtam regényt, akkor vettem észre a mélyebb azonosságokat. A jedik megalkotásában nyilvánvalóan a templomosok ihlették meg George Lucast, és számos gnosztikus elem, és az ókori vallásokra jellemző gondolatok rejlenek a Csillagok Háborújában. A Mátrix filmek a keresztény kultúrkör, a platóni filozófia, és rengeteg hermetikus allegória bámulatos elegyét képezik. A közös vonások magukkal hozzák az azonosságokat, és bizonyos mértékben meghatározzák a történet medrét.
L. N. Peters: Van-e a történelemben szerepe az erkölcsnek?
Trux Béla: A történelmet nagyrészt a háborúk formálják, azokat pedig mindig földhözragadt okokból vívják. Mert mi lett Jézus és Mohamed tanításaiból? Minden jó szándékuk ellenére kiforgatták a szavaikat és háborúkhoz használták fel őket. És mégis, nélkülük és a hozzájuk hasonlók nélkül nem ott tartanánk, ahol vagyunk, és ezt most jó értelemben mondom. Az erkölcsnek fontos szerepe van a világtörténelemben. Az eszméknek sokat használ, bár az egyén szemszögéből nem kifizetődő. Rendszerint kéz a kézben jár a mártíromsággal. Szent Johanna mögött hatalmas tömegek sorakoztak fel a százéves háború idején. Csak miatta, és nem a király kedvéért. Meg is lett a jutalma…
L. N. Peters: Szerinted hosszabb távon az erkölcs nyer vagy veszít?
Trux Béla: A jó és a rossz harca? J Sosem lesz vége. Ha csak nem születik meg a valóságban is a gondolatrendőrség…
L. N. Peters: Pesszimista vagy, Béla?
Trux Béla: Ezt sokan rám sütik. Én inkább realistának vallom magam, de meg kell hagyni, ez közelebb áll a pesszimizmushoz, mint az optimista gondolkodáshoz.
L. N. Peters: Milyen világot hagysz a gyermekeidre?
Trux Béla: Erre még nem tudok válaszolni. Szeretném úgy nevelni őket, hogy megállják a helyüket a világban, de egyúttal boldogok és elégedettek legyenek a saját bőrükben. Függetlenül attól, hogy az ember hisz-e Istenben vagy sem, véleményem szerint a vallás erkölcsi támaszt nyújt az embernek, és megalapozza a személyiséget, irányt mutat az életben. Arra pedig szükség van.
