Naiv ifjúságom első kiábrándító irodalmi élményei közé tartoztak a fals kritikák. Már nem tudom, pontosan miről olvastam az első ilyet. Azt se tudom már, színházi előadás volt-e, vagy irodalmi mű, amit taglalt. Csak arra emlékszem, hogy első olvasásra rossznak találtam.
Aztán gyors egymásutánban sok ilyen került a szemem elé.
Mindegy, melyik volt méltató, és melyik elmarasztaló. Csak a lényeg: köszönő viszonyban sem volt az előadással, vagy művel, amit tárgyalt. Voltaképpen semmi köze sem volt hozzá…
Akkoriban nem nagyon tudtam mit kezdeni a pszeudo-kritikákkal…
Elképesztő, hogy a magyar irodalmi életben milyen régi tradíciói vannak az ál-kritikának. Illyés Gyula és Németh László sokat írtak a jelenségről. Szerintem talán nem is az irodalmi élet keretein belül alakult ki, de hogy itt is megjelent, kétségtelen…
Mindig valamiféle vélt vagy valós brancs-érdek mozgatja őket. Támadják az ellenkező brancshoz tartozó, vagy annak vélt műveket – irodalmi értékükre való tekintet nélkül. Nem véletlenül jegyezte meg Németh László, hogy a kritika becsülete rosszabbul áll, mint a kikapós fehérnépeké…
Az is elképesztő, mi minden válthatja ki nálunk a fals kritikát, vagy az alaptalan kritikai támadást. Fontos tünet ez, irodalmi életünk egészségtelenségét jelzi.
Amikor – csaknem fél évszázada a József Attila Színház műsorra tűzte Szomory Dezső II. József című drámáját, a Nemzeti akkori fő dramaturgja, Németh László vásárhelyi földije – Osváth Béla – úgy gondolta, miért ne játssza a Nemzeti ezzel párhuzamosan Németh László hasonló című darabját.
Másutt ez kifejezetten csemege volna, úgy is néznének rá.
Amikor a rivális színház Amlodhi történetét adta, Burbage felkérte házi szerzőjét, Will Shakespeare-t, írjon ő is egy darabot a témáról. Így született a Hamlet.
Nálunk?
Ez nem így működik…
Németh László pánikba esett, Osváth nem értette ennek az okát. Németh korábban a hazai ítészeket “tisztességes” és “nem tisztességes” alapon kategorizálta, most rá kellett jönnie, hogy az előbbi kategória tagjai sem mind felelnek meg a címkének.
Amúgy a kvázi-politikai támadássorozat – szokás szerint – teljesen értelmetlen volt, a két dráma csak címében azonos, mást boncolgatnak, más módon. A támadók olyan fenyegetés ellen védekeztek, ami nem is létezett.
Ez alkalommal a dramaturg sem úszta meg. Igen ízléstelen módon támadták meg. A nekrológjában…
Felkarolt egy veszélyes polgári írót.
