Idén lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. A “nagy háború” – ahogy sok helyen nevezik.
—-
A magyar katonai hagyományoknak a rájuk telepedő osztrák ballaszt nem tett jót – bárki bármit mondjon. Az osztrák hadsereg fénykora egyértelműen a XVII-XVIII. század fordulójára tehető, amikor a legfontosabb hadvezére, majd az Udvari Haditanács elnöke Savoyai Jenő volt.
A későbbi k.u.k hadsereg szelleme merev volt, felfogása totyakosan bürokratikus, mindennapjait a hétköznapi embertelenségek véget nem érő sora fűszerezte.
Nem is ment sokra. Ha a porosz szövetségben folytatott schleswig-holsteini háborús kirándulás rövid epizódját leszámítjuk, sohasem nyert háborút. Nem volt rá alkalmas.
(Az én generációm még szerzett róla közvetlen tapasztalatokat. A néhai Magyar Néphadsereg erősan a k.u.k. tradícióit követte, megspélelve orosz mintájú iszákossággal és dilettantizmussal.)
—-
Szóval 1914. Ezzel a hadsereggel előre borítékolható (lett volna) a vereség. Az ellenségek?
Szerbiáé sokkal kisebb ugyan, de tisztikara és harcászata különb, ráadásul több éves harci tapasztalatra tett szert.
Oroszországé felszerelésben és kiképzettségben ugyan gyengébb, de – sokkal nagyobb. Az orosz gőzhenger…
—
A sztorit számos formában mesélik, viccként is. Ősforrása az első világháború.
A harcok kiterjedésével gyorsan be kellett vonultatni azokat a friss diplomásokat is, akik korábban nem teljesítettek egyéves önkéntesi szolgálatot, és nem rendelkeztek tiszti rendfokozattal. A tiszthiány miatt minél hamarabb tisztként kellett őket a front poklába küldeni.
A “minél hamarabb” azonban illuzórikus. A valóságban ez igen nehézkes folyamat volt, és korántsem vértezte fel a leendő tiszteket annyi tudással, mint ami az időtartamából lenne sejthető.
A diplomás újonc előbb karpaszományos lett, utána hadapródjelölt, majd hadapród. Utána zászlós vagy hadnagy.
Amikor hirtelen el kellett tömni egy-egy frontszakaszt, a tisztiiskolások közül sokan kerültek harcba rosszul felkészítve. Igen sokan estek fogságba.
Hogy az oroszok mennyire sokat törték a fejüket, hogy a foglyok közül kit kell tisztnek tekinteni, arról Markovits Rodion tájékoztat bennünket első kézből szerzett tapasztalatai alapján a Szibériai garnizon című regényében.
—–
Szóval 1914.
Sorozzák a legényeket sorjába…
Jön egy diplomás.
A potrohos szolgálatvezető őrmester nagyképű tekintettel méregeti. Aztán ráröffen:
- Maga civilben micsoda?
- Okleveles közgazdász.
- Majd itt embert faragunk magából!
