Angliában még II. Károly idején is szokásban volt az idétlen bolondéria, hogy a királyt térden állva kell kiszolgálni.
A francia Grammont marsall, mint Lajos király rendkívüli követe, egy ízben meghívást kapott egy királyi ebédre.
Elhűlve figyelte a sok térdhajlást, térdeplést a király előtt. A bejövők előbb háromszor térdet hajtottak, majd a tálakkal együtt térdre ereszkedtek, és térden csúsztak a király elé. Károly elé a főudvarmester helyezte a tálakat, ugyancsak térden.
A marsall döbbenten bámult.
Mind térden csúsznak! Roppant fárasztó lehet. Ráadásul nem holmi közönséges szolgák, vagy lakájok, hanem csupa lord. Egyik előkelőbb családból, mint a másik.
Miért alázatoskodnak? Miért teszik nevetségessé magukat ezek az úriemberek? Franciaországban még a nagyon hiú XIV. Lajos sem kényszeríti ilyesmire az udvarbeli nagyurakat.
A király elégedetten szemlélte a francia marsall megdöbbenését. A nyavalyás francia ilyet otthon nem láthat!
- Ugye, marsall úr, – kérdezte öntelt arccal. – otthon nem lát ilyet!
- Nem, felség.
- A francia királyt nem térden állva szolgálják ki?
A gőg felbosszantotta a franciát.
- Csak ezért térdelnek az urak, felség?
- Mi másért térdelnének?
- Azt hittem, csak bocsánatot kérnek, amiért pocsék az ebéd.
