- Rákóczi György, a “bibliás őrálló fejedelem” nyakas református volt, elődjénél kevésbé nagyratörő, de igen szívós, egyszerű gondolkodású ember volt. Az államügyeket legszívesebben a feleségével, Lorántffy Zsuzsannával beszélte meg.
Egyszer komoly pénzzavarban volt a nagyságos fejedelem, és Kolozsváron néhány tanácsnoktól kért javaslatot – a fejedelemasszony akkor nem volt vele, állapotosan Sárospatakra vonult el.
A tanácsnokok arról próbálták meggyőzni a fejedelmet, hogy új adót kell kivetni.
- Ugyan, mire? – kapta fel a fejét a fejedelem. Tisztában volt vele, hogy nem bölcs dolog túlterhelni az alattvalókat.
Röpködtek a butábbnál butább adó-ötletek. Rákóczinak egyik sem tetszett. A végén – amikor már kifogytak a javaslatokból – az egyik tanácsnok felvetette:
- A vizet kéne megadóztatnia nagyságodnak!
- A vizet? – hitetlenkedett a fejedelem.
- A kutakat. Van Erdélyben több ezer. Fizessen adót, aki használja őket. Mindig csak pár garast. Ez csengő aranyak ezreit jelenti az állam számára.
Buzgón helyeselt az összes.
Rákóczi fejedelem megcsóválta a fejét. A kutakat? Adóztassa meg a kutakat?
Az összes egyszerre beszélt, mind amellett érvelt, micsoda végtelen bölcsesség adót vetni a kúthasználatra.
- Vizre mindenkinek szüksége van! Senki se vonhatná ki magát az adó alól!
Rákóczi fejedelem azonban sohasem veszítette el a gyakorlati érzékét. Határozott mozdulattal rázta meg a fejét.
- Ebből semmi sem lesz! Nem vetek ki víz-adót. Menjenek nagyságtok, képtelenek nekem okos tanácsot adni!
Lehervadt a mosoly az arcokról.
- Távozzanak!
A legöregebb kérdezte meg:
- Miért?
Rákóczi szúrós szemmel mérte végig őket:
- Csak az Úristen változtathatja a vizet borrá vagy arannyá! Tűnjenek a szemem elől!
