KÉTSZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ
„hazám hazám te min – de nem.”
Azt viszont le kell szögeznem: a „lépcsőzetes értelmezés” legszélsőségesebb megnyilvánulása – legalsó lépcsőfoka – egyértelműen kizárható. Parti Nagy verse nem tagadja a hazafiságot, és nem ellenséges a hazával szemben.
A vers további részei egy ilyen felfogást nem támasztanak alá.
„hazám hazám te min – de nem.”
Vajon miért került ez ide?
Több lehetőséget is felvetettem, de úgy gondolom, az alábbi áll legközelebb a valósághoz: A Bánk bán románcának ez a sora a Költő számára valamiért a hangos díszlethazafiság szimbólumává válhatott.
„Hazám, hazám, te mindenem”
Amikor idáig jutott a versben
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:”
Hirtelen eszébe jutott:
„Hazám, hazám, te mindenem”
Itt visszahőkölt, és eszébe ötlött a már korábban kitalált szójátéka:
„hazám hazám te min – de nem.”
Azt gondolta, hogy ezt az Isten is erre a helyre teremtette, és lezárta vele versének ezt a szegmentumát.
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Jó ez így? Nézzük újra:
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Minél többet olvasom, annál nyilvánvalóbb, hogy a sokat idézett szójátékos utolsó sor – nagyon kilóg a versből. Teljesen leül miatta.
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Most jött el az ideje, hogy kissé tüzetesebben vegyem szemügyre ezt a szójátékot.
„hazám hazám te min – de nem.”
Fentebb említettem: úgy érzem, ez a sor már hamarabb a Költő eszébe jutott, és várta az alkalmat, hogy elhelyezhesse. Kár érte.
„hazám hazám te min – de nem.”
Itt lehet igazán mérlegre tenni a szójátékot.
„hazám hazám te min – de nem.”
Borközi viccként, társasági poénként bizonyára nagyon szellemes. Hát itt?
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Hát itt nem az…
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Egy jó zárás megnemesíteni az előtte álló sorokat is. Hát ez? Lefokozza. Nézzük csak:
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Még az előtte álló sorban található „kikölteném” is idétlenné válik miatta. Szomorú, hogy együtt így ez a hat sor mennyire semmitmondó:
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Nem kellene pedig ennyire rossznak lennie. A Költő ismét épített – aztán egy egészen gügye szójátékkal elrontotta. Ide valami szép és markáns gondolat kellene.
„hazám hazám te min – de nem.”
Iskolapélda. A költői erő szinte a nullára bocsátkozik alá…
„hazám hazám te min – de nem.”
Talán az figyelmeztethette volna Parti Nagyot a vers írása közben, hogy mennyire motyogó így a sor, mennyire rosszul mondható. Nem tekinthető teljes értékű sornak, mert nem is az, csak egy másik sor herélt változata.
„Hazám, hazám, te mindenem”
Helyett:
„hazám hazám te min – de nem.”
Voltaképpen szomorú. A lírának itt hűlt helye, maradt helyette – szójáték. Ami még a maga kategóriáján belül is meglehetősen gyarló, voltaképpen csak egy esetlen szóvicc.
Folytatása következik.
