ÖTVENHETEDIK RÉSZ
Az előző részben eléggé fontos tényekről volt szó, a továbblépés előtt összefoglalnám. Hosszasan foglalkoztam a korabeli osztrák bürokrácia jelenlegi történetírásunk által is gyakran hangoztatott varázsmondatával:
- A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.
A mondat realitása erősen fogyatékosnak bizonyult. A császári kormányzat nem teljesítette a kötelességét, a katonák zsoldját hellyel-közzel se fizette, a védelmi rendszer fenntartásáért igen keveset tett. Hogy voltaképpen mennyit is költött rá, és a ráköltött összeg hogyan viszonyul a magyarországi királyi jövedelmekhez, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, mert korántsem szabad megbíznunk az osztrák bürokráciában, ahonnan az adatok származnak. Elvben egyéb forrás is volt, amelynek felhasználása szintén nem ellenőrizhető.
A végvárrendszer amúgy sem Magyarország, hanem leginkább az osztrák örökös tartományok védelmét szolgálta.
Itt van a lényeg.
Az osztrák bürokrácia legfeljebb olyan mértékben finanszírozta a magyarországi végvári rendszert, amilyen mértékben szükségét érezte annak az örökös tartományok védelme szempontjából.
A taktika pontosan erre épül, és ennek ismeretében válik érthetővé. Békére törekedtek a törökkel, békére mindenáron.Pontosan tisztában voltak vele, hogy a török béke idején is agresszív, de ez a kormányzat szempontjából nem számított, hiszen a török támadások, portyák, foglalások, emberrablások, fosztogatások, égetések, dúlások csak az értéktelen magyar területet és a feláldozható magyarországi lakosságot, nem pedig a védendő és értékes örökös tartományokat sújtják.
Béke idején a védelmet kellőképpen elhanyagolták, csak arra ügyeltek, hogy lehetőleg az állandó harcok ne tevődjenek át osztrák területre.
Ha ebből a szempontból nézzük a varázsmondatot, érdekes következtetésre juthatunk.
- A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.
Azt gondolom, ideje megállapítanunk, hogy a helyzet éppen a varázsmondat által sugalltak fordítottja. A valóságban nem számít, hogy fedezte-e, hiszen a végvárvonal nem szolgálta Magyarország érdekeit. Másról volt szó:
Az osztrák bürokrácia még a hadszíntérré tett és hadszíntérnek használt nyomorult ország maradék királyi jövedelmeit is megkaparintotta.
Ez már kissé másképpen hangzik, és sokkal közelebb áll az igazsághoz.
A vasvári béke jelentős fordulatot hozott, hiszen a kortárs magyarok szemében tökéletesen leleplezte a helyzetet.Megmutatkozott az osztrák kormányzat valódi célja. Akkor sem hajlandó kiűzni a törököt, amikor erre soha vissza nem térő alkalom adódik. Tőlük Magyarország az idők végezetéig hadszíntér, és csakis hadszíntér maradna.
Ennek fényében lehet igazán értékelni a bizonyos udvari körökben egyre gyakrabban elhangzó kijelentéseket arról, hogyMagyarország nem létezik, csupán történeti fogalom. Igen, pontosan erre törekedtek.
Eddig leplezték. A szentgotthárdi csata és a vasvári béke mindent nyilvánvalóvá tett. A magyarországi rendeket a gyalázatos béke után többé félrevezetni nem lehetett. Azokat a rendeket, amelyeknek tapasztalt, Európa-szerte ismert és tisztelt vezetője Zrínyi Miklós volt.
Ezért kellett meghalnia.
Hamarosan gondolatmenetünk végére érünk. Ha körül akarjuk határolni Zrínyi gyilkosainak körét, meg kell néznünk, kiknek állt érdekében a magyarországi török hadszíntér konzerválása és miért.
Folytatása következik.
