BEFEJEZŐ RÉSZ
Előtte azonban ideje néhány szót szólnom az áldozatról, hiszen ő volt az események kulcsszereplője
Zrínyi Miklós a magyar történelem egyik kiemelkedő fontosságú személyisége volt. Terveit, elképzeléseit nem tudta valóra váltani. Emiatt a történetírásban néha olyan ostoba hangok hallatszanak, hogy „nem volt reálpolitikus”.
Jó értelemben véve valóban nem volt az. Az úgynevezett reálpolitikusok a mindenkori politikai „papírforma” keretei közt gondolkodnak, rövid távon ritkán tévednek, hosszú távon mindig. Abból indulnak ki, hogy a körülmények fő elemei, a politikai szerkezet pillérei változatlanok maradnak.Erényük a konzerválás, a megtartás, a kis lépések ügyes váltogatása, apró előnyök halmozása, a kis távlatok közt folyó taktikázás. Legnagyobb hibájuk mindig a kockázatvállalás, a bátorság, a távlatok hiánya. „Kis lépésekkel” ritkán sikerül igazán nagy feladatot megoldani, valamikor mindig szükség van felelősségvállalásra, kockáztatásra.
Ha alaposan megvizsgáljuk a kort, rá kell döbbennünk, hogyMagyarország számára a kis lépések halmozása, a „reálpolitika” – sehová sem vezet. Mire kellett volna várni? Hogy még inkább elpusztuljon az ország?
A fő probléma a török hódoltság ténye volt. Vajon ezzel kapcsolatban a „reálpolitika” mikor vezetett volna eredményre?
Zrínyi Miklós nem apró módosításokat akart, hanem igazi, gyökeres változást. Ez volt életének célja. Fel akarta számolni a török hódoltságot, hogy végre fejlődhessen az ország.Éppen ez volt az a tényező, ami a gyilkosait cselekvésre ösztönözte. Minden munkája, tette, elgondolása ezt a célt szolgálta. Sokat tett azért, hogy tudatosítsa Európában a török veszélyt, az oszmán elleni fellépés elkerülhetetlenségét, Magyarország felszabadításának parancsoló szükségét.Tudta, hogy a török kiűzése csak akkor használ az országnak, ha abban a magyar rendek vezető szerepet játszanak. Ha a háború 1664 őszén tovább folytatódik, aligha lehetett volna másképpen, hiszen a francia és a német szövetséges tábornokok egyaránt Zrínyit akarták főparancsnoknak.
Zrínyit „hadi embernek” tartották. Hadtudós volt, vitéz katona, a téli hadjáratban pedig kiderült, hogy gyakorlati hadvezérnek is kiváló.
Célja volt az állandó magyar hadsereg megteremtése. Két évvel korábban erről javaslatára már törvényt hozott az országgyűlés. A háború folytatása esetén aligha lehetett volna tovább halogatni a felállítását. Ennek a magyar mezei haderőnek Zrínyi lett volna a parancsnoka. Elméleti műveiben felvázolta a vele kapcsolatos elképzeléseit. Jóval korszerűbb sereg lett volna, mint bármelyik, a halála után a Habsburg hatalommal szembeszegülő magyar hadsereg. Minden kuruc hadnál ütőképesebb lett volna.
Kidolgozta a török kiűzésének haditervét, azaz felelevenítette a legjobb magyar katonák által már csaknem egy évszázada javasolt hadműveleti elképzeléseket, amelyek a török katonai hatalom legsebezhetőbb pontjaira világítanak rá. Zrínyi elképzelése szerint a török főerőkkel szemben tavasztól őszig aktív védelmet kell folytatni a Dráva vidékén, és meg kell akadályozni, hogy felvonulhassanak az ország középső részeire. Ezért volt szükséges az eszéki híd elpusztítása. Fontos támadó hadműveleteket akart vezetni télen, amikor a török fő erői nem akcióképesek.
Javasolta a török várak ostromzár alá helyezését, kapcsolataik megszakítását.
Zrínyi tervei szerint Buda ostromára talán sor sem került volna. Lőtávolon kívüli ostromzárat állítottak volna a főváros köré, az ellenség vagy kitör, vagy éhen hal.
Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy aláhúzzam,mennyire másképpen, mennyire Zrínyi Miklós elgondolásaival ellentétesen zajlott a század végének nagy törökellenes háborúja, amely ténylegesen megszűntette a hódoltságot.
A háborút a török kényszerítette ki. Elment és megostromolta Bécset. Mindenkinek rá kellett döbbennie, hogy a birodalom valóban végveszélyben van, a törököt komolyan kell venni. A lengyel király személyesen vezetett hadat Bécs felmentésére, és sor került a lengyel huszárok híres rohamára, ami Tolkien regényének hasonló részletét (is) ihlette.
Az osztrák hadsereg is megfelelő hadvezért talált Lotharingiai Károly herceg személyében. A kiváló katona személyisége nyomta rá bélyegét a háború első szakaszára. Ennek volt annyi előnye, hogy a becsvágyó hadvezér – aki közben benősült a császári családba – nem engedte, hogy békét kössenek a háta mögött.Mert a békét óhajtó udvari körök még ekkor is megpróbálták leállítani a háborút. Lotharingiai Károly nem is egyszer élcelődött azon, hogy a harctéren a török ellen könnyebb dolga van, mint az udvari intrikák közepette a békepárt tagjaival szemben.
Volt azonban ennek a felszabadító háborúnak árnyoldala is, bőségesen.
A döntő harcok az ország középső részében zajlottak, és a nagy létszámú hadseregek elpusztították a lakosságot.Valamelyik császári parancsnok a háború közepén egyszer azt mondta, Győr és Eszék között nincs élő ember az országban.
hazánk történetének legpusztítóbb háborúja minden kétséget kizáróan az 1683-1699 közötti nagy török háború volt, a pusztítás arányai még a második világháborús veszteséget is meghaladták. Egész országrészek néptelenedtek el. A háború szinte letarolta hazánkat. A mai napig nincs tisztázva, hogy a lakosság mekkora hányada pusztulhatott el. A kortársak közlései riasztóak.
Az osztrák kormányzat a szörnyű pusztulásban nagyon is ludas. Nemcsak amiatt, hogy a gyakran rosszul fizetett és rosszul ellátott zsoldos hadakat a lakosság nyakára ültette még téli szállásra is, hanem még ennek tetejébe a magyar lakosságra terhelte a hadakozás költségeit. Mindez együtt úgy kirabolta Magyarországot, hogy ahhoz csak a tatárjárás pusztítása mérhető.
Az osztrák kormányzat lelkiismeretlensége elképesztő volt. Mintha szándékosan arra törekedtek volna, ha már vissza kell foglalni a töröktől Magyarországot, akkor legyen az ország minél néptelenebb, minél erőtlenebb, legyen a birodalmon belül minél kisebb a súlya.
Nem véletlenül mondom ezt.
A fosztogató zsoldosok, szipolyozó tábornokok mellett a katonai adminisztráció is kivette a részét a pusztításból. Ennek mértéke egyszer még Savoyai Jenő herceget is feldühítette. A török elleni háború utolsó éveinek főparancsnoka, egyszer ötvennél több császári hadbiztos ellen indíttatott eljárás, és a hadbíróság ezek közül csak egyet talált vétlennek.
Képzeljük el, ha Magyarország húsz évvel korábban, sokkal kisebb veszteség árán szabadul meg az oszmán uralomtól. Nincsenek harcok az ország közepén. Nincsenek fosztogató zsoldos csapatok. Nincsenek látványos várostromok. Elmarad Buda romantikus visszavétele. Második mohácsi csata sincs, a hadműveletek előbb a Dráva mentén, majd azon túl zajlanak. Olyan terepen, ahol a török hadak nem tudnak kibontakozni. Ahol a lovassági tömegek nem érvényesülhetnek.
Zrínyi a Dráva biztosítása után a mozgékony mezei hadakkal aktív védelmet folytat. Ahogy a műveiben írta. Aktivitás és gyorsaság. Leleményes hadvezetése sok gondot okoz az ellenségnek.
(Százöt év múlva születik Korzikán egy híres hadvezér, neki lesz majd jelszava: Activité, vitesse…)
Télen a törökkel szemben Zrínyi-Újvár módjára emelt modern földerődök láncolata készül, erre a bázisra támaszkodva veszi fel a harcot nyáron a török főerőkkel a mezei had. Egészen más háború lett volna, mint ami ténylegesen felszámolta a magyarországi török uralmat.
Egészen más háború.
A jobban és körültekintőbben ellátott csapatok fegyelme szilárdabb. A német és francia szövetségesek ugyanolyan példamutatóan viselkednek, mint az előző évben. A magyar hadak jelentős szerepet játszanak a háborúban, és a törökellenes szövetségélvezi az egész ország támogatását.
Az ország támogatását?
Ne feledjük, a húsz évvel később felszabadító háború már egy mélyen meghasonlott országot talál. Thököly Imre szabadságharcának kellős közepén vagyunk, egymás ellen is harcolnak a magyarok. Hogy a Thököly-féle szabadságharcnak, ahogy már a Wesselényi-féle összeesküvésnek is, és minden Habsburg-ellenes mozgalomnak elsődleges oka éppen a vasvári béke volt, azt ne is említsem.
Le ne becsüljük az ország támogatását. Erre még némely szakirodalmi művekben is találtam szórványos példákat. Most egy, a későbbinél minden tekintetben erősebb Magyarországot láthatunk, amely mentes attól a húsz éven át tartó feszültséghalmaztól, belső harcoktól, zűrzavartól, amely a vasvári béke és a török háború kirobbanása közt fogja érni. Nézzük csak, mi minden történt húsz év alatt:
v A Wesselényi-féle összeesküvés, a vezetők kivégzése,
v kiterjedt üldözések, a megtorlás ürügyén súlyos atrocitások országszerte
v „Jogeljátszás”, a rendi alkotmány felfüggesztése,
v Ampringen kormányzósága
v Hisztérikus ellenreformáció, a protestáns prédikátorok gályarabságra küldése
v A végvári katonaság szélnek eresztése, ezrek földönfutóvá tétele
v A bujdosó mozgalom kezdetei
v Erdélyi irányítás alatt kisháború kezdődik a császár ellen.
v Török, tatár és francia zsoldon fogadott lengyel katonaság beavatkozása
1664-ben az ország még nem élte át ezeket a megpróbáltatásokat. Sokkal erősebb annál, amivé húsz év alatt vált. A rendek késze állnak a háborúra, vezetőjük Zrínyi Miklós.
Hogy mennyire nem szabad lebecsülnünk az ország támogatását, mutatja az is, hogy a későbbi török háborúban Buda két ostroma idején (1684-ben és 1686-ban) Debrecen mezővárosa egyedül vállalta, hogy az ostromló hadseregeket ellátja hússal.
Zrínyi Miklós elképzelései nem tekinthetők irreálisnak pusztán azért, mert ellenfelei sunyi módon békét kötöttek Vasvárnál a törökkel, őt pedig meggyilkolták.
Ennek fényében kell Zrínyi Miklós személyiségét megvizsgálnunk.
Zrínyi Miklós arisztokrata katonacsaládba született, apja, nagyapja, dédapja is kiváló katona volt.
A magyar arisztokraták egy részéről sok rosszat lehet elmondani a mohácsi vészt megelőző évtizedek kapcsán. Buda eleste után azonban nagyot fordult a világ. A döntő változások időszaka az 1550-es és 1560-as évek. A magyar urak rádöbbentek, hogy magukra vannak utalva, védelmezniük kell családjukat, otthonukat, birtokaikat az állandóan rabló, fosztogató, erőszakosan terjeszkedő törökkel szemben. Katonákká kellett válniuk.
Ettől kezdve egy évszázadon keresztül katonának nevelik a magyar arisztokrácia legjobbjait. Folyamatos harc, „állandó vigyázás” az életük egy évszázadon keresztül. béke idején is, mert a török sose nyugszik. Legfeljebb télen. Olyankor lehet pihenni, magánéletet élni, olvasgatni. Vagy írni. Zrínyi egy ilyen télen írta meg az eposzát.
Zrínyi családja a legtekintélyesebbek közé tartozott. A tekintélyt vérrel, vitézséggel, hőstettekkel vívták ki. A család számos tagja esett el a török elleni harcban.
Ha egy kissé szemügyre vesszük, miféle szellemben nevelkedhetett a fiatal Zrínyi, érdekes dolgokra bukkanhatunk.
Az egyik az úgynevezett „németellenesség”. Ennek nincs nyoma Miklósnál, nála sokkal kevésbé diplomatikus, indulatait nehezen palástoló öccsénél, Péternél annál inkább. Azt gondolom, amit Péter szabadjára eresztett, Miklós leplezte. Péter esetében szokás a feleség, Frangepán Katalin hatására fogni, de ebben nem hiszek.
Mi ez a „németellenesség”?
Zrínyi Péter ki nem állhatta az osztrák birodalmi katonatisztek egy részét, és ennek gyakorta hangot is adott. Ifjú korában, amikor a birtokait átvette, arra kényszerült, hogy valóságos irtóháborút folytasson a falvakon élősködő osztrák parancsnokok ellen. Némelyiket ki is végeztette. Bepanaszolták a Haditanácsnál, az uralkodónál, nem érdekelte.
Zrínyi Péter németellenes lett volna? Érdekes kérdés, mert akkor ugyanezt a bátyjával kapcsolatban is fel kellene tenni.
„Németellenes” aligha lehetett. Ezt bizonyítja, hogy a harmincéves háború hadszínterein a nem ausztriai német parancsnokokkal nem zörrent össze, közülük sokkal kifejezetten szívélyes viszonyba került, akadt, amelyikkel később is levelezett.
Németellenes lett volna? Nemigen. De konstatálhatjuk, hogy a birodalmi katonai adminisztráció tagjait finoman szólva, nem kedvelte.
Vajon miért?
Miklósról is feltételezhetjük ugyanezt?
Szerintem igen, bár korántsem olyan mértékben, mint a testvérénél. Ideje nevén neveznünk a dolgot: a magyarok ki nem állhatták az osztrák adminisztráció képviselőit. Általában véve erre volt is okuk. Zrínyi Miklós, aki egy Löbl grófnőt vett feleségül aki az asztalánál német szokásokat honosított meg, sokkal jobban szelektált, mint az öccse. De az osztrák kormányzattal szembeni általános bizalmatlanság benne is megvolt. Ahogy a magyarok többségében.
Erre később visszatérek.
A Zrínyi családban úgy tudták, hogy a költő és hadvezér édesapját, Zrínyi Györgyöt 1626-ban Pozsonyban német tisztek gyilkoltatták meg. Manapság ezt családi legendának nevezik, legyintenek rá, desoha senki komolyan nem vizsgálta meg a lehetőséget. A dolog egyáltalán nem lehetetlen.
Amire fel kell hívnom a figyelmet: a család egyik tagja sem indított a családfő halála miatt soha semmiféle nyomozást, panaszt sem tettek. Miért fontos ez? Zrínyi György halálát pontosan ugyanúgy reagálták le, ahogy Zrínyi Miklósnak a kursaneci erdőben bekövetkező halálát.
Zrínyi Miklóst már kisgyermek korától kezdve arra nevelték, hogy a török elleni harc hőse legyen. Vagy nemcsak arra. Pázmány Péter hamar felfigyelt a tehetséges fiúra, és szellemi örökösévé tette. Ez volt az egyik nagyon fontos motiváció. A másik pedig a Zrínyi családban meglévő küldetéstudat.
A Szigeti veszedelem koncepciója nem Zrínyi Miklós egyéni leleménye, a családban élt a meggyőződés, hogy Zrínyi dédapja világtörténelmi jelentőségű hőstettet hajtott végre Szigetvárnál, és megállította a török terjeszkedését.
Az osztrák történetírás bagatellizálta Zrínyi hőstettét, a mienk meg ma is a nyomában jár. Igazából komolyan soha nem is tették vizsgálat tárgyává. Szigetvár ostroma csak egy várháború a többi között.
Valóban?
Egy másik sorozatomban már elkezdtem ezzel foglalkozni. Most nem fogok részletesen kitérni rá, csak a legfontosabb ellenérvvel foglalkoznék néhány mondat erejéig. A szakirodalom a török hódítás esetleges folytatódását ezzel az újabb ráolvasásszerű varázsmondattal szokta elintézni:
- A török terjeszkedés akció rádiusza a Kárpát-medencéig tartott, további hódításra nem volt lehetősége.
Igazán?
A törökkel közölte ezt valaki? Mi van, ha a fránya török mégiscsak elfoglalja Bécset, utána pedig folytatja a támadását nyugati irányban? Akkor semmiféle matematikai spekuláció meg nem menti Ausztriát és Dél-Németországot. Ki védte volna meg Európát? V. Károly őfelsége?
Vajon pusztán az akciórádiusz feltételezése megvédte volna Európát a töröktől?
Ha a török tovább megy? Ha megszervezi az ausztriai vilajetet? Utána pedig felállítja a bajorországit? Mi lesz akkor Európával? Hol áll meg az oszmán?
1529-ben a török megostromolta Bécset. Nem bizonyult túlságosan ügyesnek. Pedig ha akkor a Szulejmán személyes parancsnoksága alatt álló oszmán haderő beveszi a császárvárost, ugyan ki állítja meg? Hogyan szólna akkor az akciórádiusszal kapcsolatos spekuláció?
A mohácsi győztes Szulejmán édesapja, Szelim szultán meghódította Egyiptomot. Nézzünk a térképre. Ez vajon belefér az „akciórádiuszba”? Igen? Számoljunk utána! Mégsem? Különös. Ahhoz képest igen sokáig birtokolták az oszmánok. Közvetlenül is elég hosszú ideig, közvetetten meg még tovább.
1683-ban viszont már akkor sem volt a töröknek semmi esélye, ha elfoglalja Bécset. Eljárt felette az idő. De nem az akciórádiusz miatt. Azzal, hogy kifejezte további komoly hódítási szándékát, egy, a száz évvel korábbinál katonailag sokkal erősebb Európával kezdett ki.
Hogy is áll hát a dolog azzal az akciórádiusszal?
Még valami.
Kara Musztafa is számolt az akciórádiusz elvével. Ezt mutatja, hogy Bécs esetleges elfoglalása után Magyarország déli részén tervezte téli szállásra vezényelni a hadserege egy részét, és regionális központnak akarta berendezni Belgrádot. A további hódítások sikere érdekében.
A török megoldotta volna az akciórádiusz problémáját.
Nem emiatt veszített.
1683-ban már nem volt esélye Bécs meghódítására a töröknek, a hadjárat a nagyvezír személyes hübriszén kívül egyebet nem szolgált. Siettette az oszmán hatalom összeomlását, mert kiprovokálta a felszabadító háborút. Ostobaság volt. Vajon, ha Kara Musztafa nem követi el ezt a hatalmas hibát, mikor űzik ki hazánkból a törököt?
Ha 1683-ban a töröknek már nem volt esélye az európai hadseregek elleni rendszeres háborúban a győzelemre, mennyi volt 1664-ben?
A szentgotthárdi csata megmutatta. Nulla.
Zrínyinek igaza volt, 1664-ben időszerű volt a török kiűzése.
Zrínyi elgondolásai, láthattuk, nem egyik napról a másikra alakultak ki. R. Várkonyi Ágnes egy kiváló tanulmányában kimutatta, hogyZrínyi már tanulóként, a Szent László tiszteletére felolvasott latin nyelvű ünnepi beszédben megfogalmazta programját, élete céljait. Az ott elmondottakhoz tartotta magát következetesen, egész életében.
Évtizedekig dolgozott a török elleni európai összefogáson. Az ötvenes évek közepére már a magyar rendek legtekintélyesebb politikusa volt, vezéregyéniség; dacára annak, hogy az uralkodó nem engedte nádornak jelölni. Ez utóbbira egyébként az volt az ürügy, hogy Zrínyi nádorként nem láthatta volna el horvát báni feladatait. Oda valaki más kellett volna. Adott helyzetben nemigen akadt volna más jelölt, mint Zrínyi Miklós testvéröccse, Péter. A fontos országos tisztségek közül ezzel kettő is egy családba került volna.
Emiatt formailag talán nem is kárhoztathatjuk, hogy Zrínyit nem jelölték a nádori tisztségre. Legalábbis el kell fogadnunk az ürügy jogosságát.
Mi változott meg 1663-1664-ben?
A világ mindenestül. A magyar rendek évtizedekig küzdöttek a török elleni nemzetközi háború érdekében. Közben kihaltak a hosszú háború résztvevői, távoztak azok is, akik Bocskai vagy Bethlen kortársai voltak. Zrínyi generációjának tagjai egész életüket a török elleni harcban élték le, de még sohasem vettek részt az oszmán ellen „hivatalos” háborúban. Most végre ez is eljött.
A magyarok nem féltek a háborútól, régóta vágytak rá, hogy összemérhessék fegyverüket a törökkel, hogy végre megkezdődjön az ország felszabadítása. Nemcsak Zrínyiről mondhatjuk el ezt. Minél hamarabb ütni akarták a törököt, és a kisháborúkban azt tapasztalták, hogy nagy fölényben vannak az oszmánnal szemben. A portyázó harccal járó rajtaütések, lesvetések, megrohanások és csetepaték zömében ekkor már a török húzta a rövidebbet. A kisháborús tapasztalatok azonban csak módjával általánosíthatók. Birtokukban könnyű hibázni.
Talán erre alapozott Forgách Ádám, amikor merészen csatát vállalt a lidérces török túlerő ellenében. Súlyos hiba volt, maga után vonta a fontos Érsekújvár elvesztését. De ez sem vetett véget a reménykedésnek, inkább növelte az elszántságot és a felháborodást.
A császári tisztek közül azonban csak azoknak voltak török elleni harci tapasztalataik, akik részt vettek a végvári harcokban. Az ijedten visszavonuló Montecuccoli helyett Zrínyi kellett a parancsnoki pozícióba.
Beérett a több évtizedes munka. A birodalmi hadak mellett a Rajnai Szövetség is csapatokat küldött. Az utóbbiéval azonos létszámú kontingenssel jelentkezett maga, XIV. Lajos francia király.Utóbbi megkönnyebbülés helyett ijedtséget keltett a Burg folyosóin, nem győzték lebeszélni arról, hogy még több katonát küldjön.
A háború elleni utolsó „érv” is semmivé lett. Nem kell a franciák ellen csapatokat összevonni a Rajna mentén, hiszen ők is szövetségesek – a török ellen.
A sikeres téli hadjárattal kezdetét veszi Zrínyi haditervének megvalósítása.
Képzelhető, micsoda aknamunka folyt a bécsi udvari körökben. Az összes intrikus akcióba lendült. A téli hadjárat még nem ébresztette fel őket, talán nem bíztak a sikerben, talán a nemzetközi nyomás hallgattatta el őket.
Hanem utána gyorsan rendezték soraikat. Érdemes összefoglalni, mi mindent tettek a kudarc érdekében:
- Sikerült több hónappal elodázniuk Kanizsa ostromának elkezdését. Önmagában már ez is súlyos szabotázs volt, hiszen a téli hadjárat Kanizsa stratégiai bekerítését is szolgálta. Kanizsa bevétele némelyik osztrák nyikhaj véleményével ellentétben nem „Zrínyi mániája” volt; az 1600-ban török kézre került vár az egész Dunántúl egyik kulcspontja volt, létével akadályozta a török elleni sikeres hadműveleteket.
- Nem küldtek idejében ostromlövegeket. Kanizsát rendszeres ostrom nélkül nem lehetett elfoglalni. A várat az előző évben olasz hadmérnökök erősítették meg, így került török kézre. Tüzérség nélkül semmit sem lehetett tenni ellene.
- Amikor végre küldtek ostromágyúkat, azok néhány lövés után szétrepedtek. Egyértelmű szabotázs.
- A következő etapban a lőszer is használhatatlan volt.
Nagy fáradsággal akadályozta hát kedvenc udvari klikkünk Kanizsa elfoglalását, ami a további támadó háború bázisa lehetett volna. Egészen addig húzták az időt, mire megjelent a nagyvezír serege. Ennek egy hónapnyi veszteglésre volt szüksége, hogy a téli hadjáratban tönkre tett eszéki hidat rendbe hozza. Mire Zrínyi minden szükséges ostromszert megkapott, már közeledett Kanizsához a török felmentő sereg.
Kedves antipatikus udvarbeli ismerőseink nyilván erre számítottak. A Habsburg uralkodókkal ellentétben a török mindig küldött felmentő sereget ostromlott várai védelmére. Számítani lehetett rá.
Ezzel már sikerült a háború menetét kellőképpen elrontani. De még nem vagyunk a végén.
- Leváltatták a főparancsnokságról Zrínyi Miklóst és újra Montecuccolit nevezték ki a helyére.
Sajnos azt kell mondanom, ez is logikus lépés volt. Montecuccoli az ő emberük volt. Mindenki tudta róla, hogy soha egyetlen csatát sem vívott, az ütközet elől minden alkalommal kitért. Semmit sem fog tenni, vissza fog vonulni.
Nyilván az lehetett a terv, hogy Montecuccoli állandó visszavonulása majd kedvét szegi a szövetségeseknek, a háború elhúzódik, és a török előbb vagy utóbb elfogadja valamelyik békeajánlatot.
Ez lehetett a középtávú terv.
És a rövid távú?
Itt van az a pillanat, amikor minden értelemben meg kell vonnom a bizalmat a császári hadak parókás főparancsnokától, Montecuccoli altábornagytól. Amit mostantól Zrínyi-Újvár elvesztéséig művelt, minimum a szabotázs kifejezéssel foglalható össze. Mit ténykedett az olasz?
- Az ellenség kezére játszotta Zrínyi-Újvárt.
Amúgy is nagyon hosszú lesz ez a befejező rész, most részletesen nem mesélném el. Készülő regényemben megteszem.
A vár korszerű elvek szerint épült, a védelem a tűzrendszerre volt alapozva. Az előző évben Zrínyi kétszáznegyven magyar és német katonája több támadást is visszavert.
Most ezerfőnyi őrség volt benne. Montecuccoli nem tartotta szükségesnek erősíteni, inkább aláaknáztatta. Megakadályozta, hogy Zrínyi erősítést küldjön be a védőknek. Sőt.
Zrínyi-Újvár utolsó, balfék parancsnoka, Tasso – egyébként Montecuccoli földije – a magyar és a Hohenlohe tábornok küldte német katonákat sem engedte be, sőt a vár magyar védőit is elküldte. Az a helyzet állt elő, hogy senki sem volt a falakon belül, aki értett volna a török aknaharcához. Zömmel Tasso olasz katonái maradtak a várban.
A török elfoglalta a vár szárazárkát. Zrínyi ekkor üzent, mostantól nagyon ügyeljenek az aknákra. A szárazárok miatt az ellenség eddig nem juthatott a falak közelébe. A tökkelütött Tasso valami buta, nyegle választ adott. Montecuccoli tétlenül várta, hogy az ellenség bevegye a várat.
Egy éjszaka elég volt a töröknek. Az elbizakodott, málészájú őrség semmit sem vett észre. A török sikeres robbantást hajtott végre.
A vár még ekkor is menthető lett volna. Ha kellően elszánt katonák védelmezik. A remek tűzrendszer korábban minden támadást visszavert.
Ötven válogatott janicsár támadásával kezdődött Zrínyi-Újvár végzete. Maga a török se hitte, hogy az elkeseredett kísérlet sikerrel jár. Ötven válogatott janicsár rohanta le Tasso védőseregét. Senki sem figyelt, elözönlötték a várat, halomra ölték Tasso katonáit. Nyomukban a török többi csapata is a várra támadt.
Montecuccoli, miután magakadályozta, hogy bárki is segítséget nyújthasson a várnak, nyugodtan végignézte, bár több német tábornok is követelte a beavatkozást. Tasso maradék katonáját a hajóhíd segítségével felvették, a várat a sorsára hagyták.
Montecuccoli ragyogó hadvezetését az eddigiek alapján minimum dilettánsnak kell mondanom. A német résztvevők is így vélekedtek.
De ez még nem minden.
Montecuccoli már a vár elvesztése előtt behúzódott a Mura mögé. A nagy manőverező olyan helyzetbe hozta magát, hogy nem volt lehetősége semmiféle értelmes hadmozdulatra. Zrínyi tanácsai ellenére a terep összes fontos pontját a töröknek engedte át. A nagyvezír hadműveleti fölényben volt, arra indult, amerre akart.
Vajon mit tesz Montecuccoli, ha a török át akar kelni a Murán?
Azért kérdezem, mert néhány órányi járásra volt Csáktornya, Zrínyi otthona.
A török korábban próbálkozott az átkeléssel, de Hohenlohe visszaverte. A vár eleste után a török számára ismét adott volt a lehetőség.
Vajon mit művelt volna Montecuccoli, ha a török ostrom alá fogja Csáktornyát? Netán felmenti?
Nem hinném.
Egész hadvezetése roppant különös és gyanús. Vagy kétbalkezes idióta, vagy – áruló. Gyakorlatilag asszisztált Zrínyi-Újvár elvesztéséhez, némelyik intézkedése kimondottan az ellenséget segítette.
Montecuccolit azok a bécsi körök segítették a főparancsnoki pozícióba, akik nem akartak komolyan harcolni a török ellen. Hadvezetése csak akkor érthető, ha feltételezzük, hogy ezen csoportok embere volt. Azt gondolom, lelkifurdalás nélkül végignézte volna Csáktornya pusztulását és Zrínyi halálát.Talán még reménykedett is benne, hogy a török Zrínyi grófra támad.
A nagyvezír azonban vérszemet kapott, Csáktornya helyett az ország nyugati része felé indult. Evés közben jön az étvágy; talán Bécs lehetett a célpontja.
A többit már tudjuk.
Montecuccoli olyan hadvezetést mutatott be ezután is, hogy „bizonyítsa”: az ellenség erősebb, a hátrányos béke is nekünk kedvez. Tevékenységének leginkább ez volt az értelme.
Csaknem sikerült is neki. Az ellenség húzta keresztül a tervét.
A harmincéves Köprülü Ahmed nagyvezír dicsőségre vágyott. Győztesként szeretett volna hazavonulni.
Ha egy kicsit bölcsebb, megérthette volna, hogy neki nem kell keresnie az ütközetet. Felesleges. Montecuccoli visszavonul előle, látszólag óriási fölényben van. el kell fogadnia valamelyik békeajánlatot, és mindenképpen dicsőséggel térhet haza.
Köprülü Ahmed azonban kierőszakolt egy nagy ütközetet. Csapatai áttörtek a Rábán, és megrohamozták a szövetséges hadsereg leggyengébb alakulatait.
Montecuccoli itt elszalasztotta élete legnagyobb győzelmi lehetőségét. Ha Nagy Sándor módjára átkel a Rábán és oldalba kapja az ellenséget, megsemmisítő vereséget mérhet az ellenségre. Ez annál könnyebb lehetett volna, mert a nagyvezír elfelejtett a szövetséges jobbszárnnyal szemben csapatokat állítani.Montecuccoli nem mert, vagy nem akart győzni.
Megtették helyette mások.
Hohenlohe altábornagy a francia Coligny tábornokkal, Condé hercegével együttműködve kivette az irányítást a balfácán főparancsnok kezéből, és tönkreverte a folyón átkelt törököt. Köprülü Ahmed páholyból nézhette a túlsó partról csapatai megsemmisítését.
A török olyan vereséget szenvedett, amilyet magyar földön a Hunyadiak óta soha.
Vajon miért kellett egy ilyen győzelem után elhamarkodottan és csapnivaló feltételekkel békét kötni?
Talán vereségtől kellett félni?
Nem hiszem. Úgy gondolom, akik a vasvári békét megkötötték, a további győzelmektől féltek.
Ezzel azonban lehullt a lepel. A Habsburg adminisztráció kinyilvánította, hogy magától sohasem fogja kiűzni Magyarországról a törököt. A magyar rendek és a kormányzat viszonya gyökeresen megváltozott.
Kik erőszakolták ki a vasvári békét?
Ideje, hogy a szemük közé nézzünk.
Még mielőtt nekivágnék, valamit le kell szögeznem: a vasvári békét nem Lipót császár és a birodalom érdekében, hanem annak ellenére kötötték meg. ezt már korában is hangsúlyoztam, nem árt felidézni. Hogy aztán elfogadtatták a császárral, az már más kérdés. Talán ez (is) tartott másfél hónapig – ennyi idő telt el a békekötés és annak nyilvánosságra hozása között. Lehet, hogy ne volt könnyű meggyőzni a máskor könnyen befolyásolható Lipótot.
Ez nem a jó király-rossz tanácsadók modell, annál sokkal több. Lipót tehetségtelen uralkodó, korlátozott információkkal, ahogy korábban is láttuk. Az adminisztráció egy része mellette önálló életet él.
Talán ezért javasolhatta Zrínyi főparancsnoknak a császárt!Nem Lipót katonai tehetségében bízott. A császárnak olyan nem volt, és ezt Zrínyi tudta. Abban bízhatott, hogy császárt a táborban katonák vennék körül, teljesen elszakítanák a kártékony adminisztrációtól, és lehetetlen volna a háta mögött békét kötni.
Ebben lett volna igazság…
Miféle állam az, ahol az állami adminisztráció hangadó része állandó jelleggel és hosszan szembehelyezkedhet országa és állama érdekeivel?
Hogy is hívták? Ausztria? Habsburg birodalom?
Jellemző, hogy a török diplomácia a császárságot komolytalannak tartotta, és a bécsi uralkodóval kizárólag mint magyar királlyal állt szóba.
Miféle uralkodó a bécsi császár, és hogyan vált azzá?
Amikor annak idején császárrá választották a Habsburg család első fontos tagját, Rudolfot, nem az ereje és a tekintély miatt ítélték neki a koronát, hanem éppen gyengesége és jelentéktelensége miatt. Mindenki belefáradt a nagy interregnumba, most már a császári hatalmat leverő pápaság is új császárt akart. A birodalmi nagyurak azért választották császárrá a jelentéktelen tiroli grófocskát, mert biztosak voltak benne, hogy sohasem tud velük szemben érvényt szerezni a címének, azaz sohasem lesz a császári hatalom tényleges birtokosa.
A Habsburgok pontosan tisztában voltak császárságuk természetével. Meg sem próbálták kiharcolni a németországi hegemóniát. Rájöttek azonban, hogy van az erőszaknál hatásosabb fegyverük: a házasság.
Ez a család mindent így kaparintott meg.
A Babenberg család kihalása után megkaparintották Ausztriát. Mindvégig ez maradt a legfontosabb birtokuk.
Ausztriával egyetlen probléma van. ez az egykori Ostmark, a frank birodalom volt keleti tartománya. Önálló birodalmi tradíciókkal nem rendelkezik.
Ezt jegyezzük meg, nagyon fontos. A mai, hagyományt tagadni akaró korszakban nem árt tudni, hogy az államok legfontosabb összetartó erői közé tartozik a tradíció.
A házasságokkal összerakosgatott Habsburg birodalom sohasem rendelkezett igazi tradíciókkal, mindig tákolmány volt. Arra sem volt alkalmas, hogy a keretei között új tradíciók jöjjenek létre. Minden korban a meglévő és a születő tradíciók egyik fő európai ellensége maradt.
A Habsburgok nagyhatalmi státusza a mi Mátyás királyunk halála után alakult ki, és a Habsburg világhatalom őse Őrült Johanna. A Spanyolországot egyesítő királyi pár egyetlen gyermekét kapta feleségül (Szép) Fülöp herceg, két fiúk (Károly és Ferdinánd) idején jutott tetőpontjára a Habsburg hatalom.
Őfelsége, V. Károly spanyol királyként pályázott a német-római császári címre. Minden idők egyik legkorruptabb „választásán” kaparintotta meg. talán van valami törvényszerű abban, hogy a tradíció nélküli Habsburg hatalom összefogott a szintén tradíció nélküli pénzhatalom képviselőivel, a Fuggerekkel.
A Habsburgok – birtokaik és koronáik révén – Európa meghatározó erejévé váltak.
V. Károly monumentálisan tehetségtelen ember volt. Megpróbált a német birodalomban érvényt szerezni a Habsburg hegemóniának. Talán élete végéig nem jött rá, hogy a törekvéseit nem a reformáció akadályozta önmagában, hanem a német államok zömének természetes önvédelme.
Őfelsége azt képzelte, hogy a császár Európa uralkodója. A középkori német-római császárok is így vélekedtek, de a császári hatalmi igény felett ekkorra már eljárt az idő. Károly előtt Nagy Károly példája lebeghetett, de ami annak idején természetes módon tartozott a frank birodalomba, most nagyon nem akart „egyesülni” a Habsburg impérium alatt. Károly voltaképpen a „belső” ellenségeivel sem bírt.
Jellemző, hogy a pápa sem támogatta Károly hatalmi képzelgéseit. Fel is dúlták a császári zsoldosok emiatt egyszer Rómát. (Jellemző, hogy az Örök Város történetében azóta is példátlan gazemberségként tartják ezt nyilván és Sacco di Roma néven emlegetik. A rómaiak hozzánk képest szerencsések, a császári seregek hasonló mértékű pusztításai nálunk úgyszólván mindennaposak voltak.)
Külső ellensége kettő volt Károlynak: Franciaország és az oszmán birodalom.
A franciák felett számos meddő győzelmet aratott, egyszer a királyt is foglyul ejtette, de nem tudta megtörni a fejlődő Franciaországot. Harcai ugyanolyan értelmetlennek bizonyultak, mint a hegemóniáért vívott németországi küzdelmei.
A végén Károly felismerte, hogy céljai értelmetlenek, kolostorba vonult, birodalmát pedig fia és öccse között osztotta fel. A fiának Spanyolország jutott, azt meg lehetett volna tartani nagyhatalomnak. Ferdinánd öccsére hagyta Károly a problematikus többit…
Így ragadt Bécsben a császárság.
Talán V. Károly koncepciója lehetett kezdetben az, hogyMagyarországon védekezni, a német birodalomban és a francia fronton pedig támadni kell. A viselkedése erre vall. Nagyon ódzkodott attól, hogy magyar földön harcoljon a török ellen. Pedig maga ígérte meg minden kényszer nélkül, hogy csapatokat küld, mégpedig a kettő királyválasztás előtt, a Mohácsot követő őszön. A magyar rendek sokáig emlékeztek erre.
Maga személyesen csak egyszer járt itt, 1532-ben, három évvel azután, hogy a török egyszer már megostromolta Bécset. Károly őfelsége hatalmas birodalmi sereg élén várta a törököt. A szultán azonban komikus módon elakadt a jelentéktelen Kőszeg vára alatt. Seregével megsemmisíthette volna Szulejmán hadát, ami megváltoztathatta volna a magyar történelem menetét. Semmit sem tett, ez lett aztán a Habsburg uralkodók magatartásmodellje.
Ha V. Károly koncepciója volt, hogy Magyarországon csak védekezni kell, rá vall. Ritka impotens elképzelés volt.Konzerválta a török hódoltságot.
Úgy gondolom, Károly lemondása után a bécsi Habsburg adminisztráció még nem mondott le Magyarország esetleges visszavételéről. Becsületesen erődítették a legfontosabb várakat, szervezték a védelmet, készültek egy esetleges támadó háborúra.
Tagadhatatlan fejlődés is volt a megmaradt országban. A magyar marhakivitel körülbelül az 1580-as években érhette el a csúcspontját.
Mikor kezdett a kormányzati adminisztráció önálló életet élni?
Úgy gondolom, ekkor még nem. A tevékenységük ekkor sem mentes az ellentmondásoktól, csírái már jelentkeztek a későbbi a későbbi alattomosságnak, de a magyar megyéket örökké hadszíntérnek megtartani akarók ekkor még kisebbségben lehettek.
Felnőtt egy új magyar arisztokrata generáció, ennek tagjai már katonák voltak. Példátlan lelkesedéssel vetették magukat a század végének tizenötéves háborújába.
Kezdetben hatalmas reményekkel. Valóban felcsillant a remény, és az első években a győzelmek sem maradtak el. Ráadásul Erdély is csatlakozott a törökellenes fronthoz. Úgy tűnt, a török uralom napjai meg vannak számlálva.
Következett a végzetes 1596-os esztendő. A török Mezőkeresztes mellett legyőzte a csapnivalóan vezetett szövetséges hadat. A fegyelmezetlen zsoldosok túl korán kezdtek fosztogatni, és nem volt, aki ráncba tudta volna szedni őket. ráadásul a vereséget újabb katasztrófa követte; Eger, „a végek tüköre”, a legutóbbi ostrom óta alaposan megerősített, nagy létszámú őrséggel ellátott Eger, az ország egyik legfontosabb vára – török kézre került.
Az osztrák hadvezetés ellaposodott. A korábban elveszített Győr várás Pálffy Miklós bravúros rajtaütéssel még visszavette a töröktől, de ettől kezdve jórészt meddő harcok és vereségek következtek, amíg Bocskai István közvetítésével sikerült véget vetni az értelmetlenné vált háborúnak.
Úgy gondolom, valamikor ekkortájt kezdődhetett.
Itt lehet a fordulópont. Számos jel utal rá.
Az uralkodó, Rudolf Prágába vonult vissza, és zömmel kedvteléseinek élt. Az egymással torzsalkodó, intrikáló főhercegek között magára maradt az adminisztráció.
Csupa kalandor. Osztrákok, németek, csehek, spanyolok, olaszok, franciák. Eddig is alakulgathatott már közöttük valamiféle dacszövetség, és most szabad kezet kaptak. Megszületett a brancs. Az öncélú kozmopolita brancsok egyik első példája.
A források jelentős része igen korruptnak nevezi a Habsburg birodalom hivatalrendszerét, közigazgatását. Ennek a katonai adminisztráció is szerves része volt.
Talán ezekben az években alakultak ki tipikus magatartásformái: aslamposság álarca mögött lassítani, kivárásra játszani, látszólagos ügybuzgalommal vagy nemtörődömséggel akadályokat támasztani, csendben elaltatni, meggátolni, finoman elszabotálni mindent, ami a brancsnak nem tetszik, de segíteni mindent, ami a brancs érdekeivel egybevág.
Ne gondoljuk, hogy ez valami összeesküvés lett volna. Hasonló brancsoknál ma is így történik. Jön a füles, összebeszélünk, megértjük, elszabotáljuk. Esetleg hangosan tiltakozunk, hivatkozunk mindenféle divatos értékre. Semmibe se kerül. A brancs nem az összeesküvés, hanem a mimikri elvén működik. A tag mindig tudja, kinek a viselkedését kell utánoznia, hogy a többi jóindulatát megőrizze.
Sokan írják, milyen nehéz volt külső embernek ebbe a rendszerbe bekerülni. Meghiszem. Ajánlólevél, protekció, urambátyám-kapcsolatok. Ezek nélkül hasonló körben nem lehet boldogulni. Elvileg a kapcsolatrendszer nem létezik, tagjai eskü alatt is bármikor letagadhatják.
A rendszer a szatmári béke után magyarokat is integrált, a kiegyezéssel azonban végképp elhatalmasodott nálunk is. A mai napig. Hivatalosan persze sose létezett, de arra ne adjunk. Az ilyesféle maffia jellegű kapcsolatrendszerek lényege a deklarált és a tényleges hatalmi viszonyok között a gyakorlatban létező, olló módjára nyíló különbség. Megszállnak fontos pozíciókat, nyugodtan építgetik karrierjüket, szinte észrevétlenül javítják anyagi helyzetüket.
Pénz soha nincs. A kincstár mindig deficites. Sajnáljuk. Erre nem telik. Arra se. Semmi olyanra, ami nem a brancsot segíti. A birodalmi kincstár üres, de a kezelői egyre gazdagabbak. Tipikus szituáció.
Úgy vélem az adminisztrációnak ez a maffiás kapcsolatrendszere a tizenöt éves háború 1596 utáni éveiben kövesedhetett bele a birodalom társadalmába. Gyorsan vérszemet is kapott. Rájött, hogy a háború nagyszerű üzlet. Az egymással vetélkedő Habsburg főhercegek között ragyogóan lehet egyensúlyozni. A császár messze van. Most, ezekben az években „alapozzák meg a szerencséjüket”.
A brancs számára a háború: égi manna. Sohasem lehet ellenőrizni, miből mi vándorol a feneketlen zsebekbe. Minden ezzel kapcsolatos forrás tőlük származik.
Egyre pimaszabbak lettek. Azt képzelték, hogy a bab is hús.Koncepciós felségárulási pereket indítottak magyar előkelőségek ellen. Tipikus brancs jellegű ötlet. Hamis tanú mindig annyi van, amennyit az urak parancsolnak. Kell a jó kis magyar vagyon. Jut is, marad is. A háború mindenre jó ürügy.
Vizsgálta valaki már „alaptól” a felségsértési perek eredendő törvénytelenségét? Egy alkotmányos államrendszerben minden ilyesmi bajos. Nem mondom azt, hogy teljességgel lehetetlen, de bajos. Ott azonban, ahol az alkotmányosság szelleme nem érvényesül, a brancsnak mindent lehet. Ha pedig mindent lehet: mindent szabad.
Egyet nem szabad elfelejtenünk: a korban az „alkotmányosság” fogalma még mindig a rendiséget, a rendi törvényességet jelenti. Ezt szorítják háttérbe Nyugat-Európában is, a legfejlettebb országokban is. a brancs legfőbb ellenfele ekkor a rendi törvényesség, a rendi alkotmányosság.
Nem számoltak a magyar rendi alkotmányosság erejével.
Kezdetben úgy tűnt, sikerrel járnak. Illésházy Lengyelországba menekült, a magyar urak féltek. Elég. Ha kimondunk egy nevet, az illető menekül, a vagyona a miénk.
A brancs azonban könnyen el is veti a sulykot, főleg, ha vérszemet kap. A brancs mindig Danaidák hordója, soha semmi sem lehet elég. Valamelyik brancs zseninek az a remek ötlete támadt, hogyBocskai István vagyonát is meg lehetne szerezni. Nosza!
Pofára estek. Bocskai nem menekült, hanem maga mellé állította a hajdúkat, szabadságharcot indított és győzött.
A brancs nem számolt a magyar rendi alkotmányosság erejével. Ettől vezettetve ezrével fordultak a magyarok szembe a törvénytelenül eljáró hatalommal. Nemcsak a hajdúk. A nemesség, a városok is Bocskai mellé sorakoztak.
És még valamivel nem számolt a brancs. A nemzeti gondolat erejével. Lehet, hogy nem ugyanazt jelentette, amit ma. Lehet, hogy a nemzeti eszme még modern formájában nem létezik. Ennek ellenére a források igen sűrűn emlegetik a nemzetet és a hazát. Az édes hazát.
Ez a kor a nemzeti gondolkodás születésének kezdete.Nyugat-Európa országai a nemzetállamiság felé fejlődnek. A Habsburg birodalom sohasem lesz nemzetállam, sőt a nemzetállamiság legelszántabb ellenség marad mindvégig. Egyetlen dinasztia ellen sem vívtak a népek annyi nemzeti szabadságharcot, mint a Habsburgok ellen. Azt gondolom, ezek előidézésében a leggyakrabban az adminisztráció volt a ludas. A nemzeti eszme minden megnyilvánulásától minden korban a Habsburg állam közigazgatása, hiszen az egészen más rendszert akar kiépíteni, az ő kozmopolita bürokratizmusuktól merőben eltérőt.
Miféle államférfiakat termelhetett ki a brancs?
Lobkowitz…
Kaunitz…
Metternich…
A brancs először Bocskai szabadságharca idején szenvedett vereséget az alkotmányosságtól. Nem felejtette el. Bocskai helyreállította a rendi alkotmányosságot, egyúttal az erdélyi államot is. lezárta a hosszú háborút.
Kivizsgálták valaha hivatalból a felségsértési perek mögött rejlő törvénytelenségeket?
A brancs megúszta. A főpróba nem sikerült. Sebaj, valamikor sor kerülhet az előadásra. Így is többet nyertek a maguk szempontjából, mint amennyit veszítettek.
Folytatódott a főhercegek vetélkedése a nemtörődöm Rudolffal a háttérben. Mindenki tudta, hogy Mátyás főherceg lehet a jövő embere. Ki tudja, kivel miféle alkut kötött a trón felé vezető úton. De nem ez nyomott legtöbbet a latban.
Mátyás főherceg 1608-ban az országgyűlésen megállapodást kötött a magyar rendekkel. Ez volt a XVII. századi magyar történelem egyik legfontosabb egyezménye.
Azt gondolom, az adminisztráció ettől kezdve leírta Magyarországot. Ott nincs keresnivalója, ott semmit sem érhet el, mert ott a rendi alkotmányosság érvényesül. Semmi egyébre sem való, csak hadszíntérnek. Maradjon is az, amíg végképp el nem néptelenedik!
A brancs él és virul. Hamarosan sor kerülhet az előadásra.
A cseh rendek a szabad királyválasztás jogával élve meg akarnak szabadulni a Habsburg uralomtól. A fehérhegyi vereség után az osztrák hadigépezet legázolja Csehországot, megszüntetik a cseh rendi alkotmányosságot és a nagy múltú európai országot osztrák örökös tartománnyá fokozzák le.
A brancs diadalt ül. Tagjai közül néhányan cseh gróffá és báróvá avanzsálnak. A szabad rablás mértéke példátlan.
A magyar rendek pontosan észben tartják, mit művelt a Habsburg adminisztráció Csehországban, sűrűn emlegetik is.
Voltaképpen példátlan ostobaság volt, ellenkezett az uralkodó érdekeivel. Az osztrák Habsburgok koronái közül 1618-ban közjogi értelemben mindenképpen a cseh királyi cím volt a legértékesebb.Ausztriával ellentétben igen komoly tradíciókkal rendelkezett, és nem csak üres rendfokozat volt, mint a német-római császárság.
Az uralkodó érdeke a közkegyelem, a vallási türelem gyakorlása és az ország mielőbbi békés konszolidációja lett volna. Ez viszont megkövetelte a cseh törvényesség maradéktalan helyreállítását. Kínos helyzet akadt volna bőven a szabad királyválasztás semmibe vétele miatt, de ez volt az ára Csehország megtartásának.
A brancs a szabad rablás érdekében, saját korlátlan hatalma érdekében eltékozolta Csehországot. Talán annyira ostoba emberekből állt, ne tudta volna, hogy egy nagy múltú országban az alkotmányosság igénye évszázadok elteltével is fennmarad? Hogy Csehország így csak erőszakkal hódított tartomány lesz, amely tüstént elszakad, mihelyt megteheti?
Talán tudta, de nem érdekelte. A brancstól ne várjunk filozófiát. Nincs neki, ahogy magasabb értelemben célja sincs.
Hát persze, hogy az abszolutizmust támogatja! Tehetségtelen uralkodó mellett „abszolút” azt művel, amit akar.
Most ugorjunk vissza 1664-be.
Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.
Miért?
A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?
A harc folytatása és a török kiűzése 1664-ben (vagy a rá következő években) a helyreállított Magyar Királyság és a vele talán perszonálunióba kerülő Erdélyi Fejedelemség (szóba sem jöhetett volna semmiféle „egyesítés!)súlyának megnövekedését vonta volna maga után.
Most jön a lényeg.
Ebben az esetben elkerülhetetlenné vált volna a Habsburg birodalom súlypontjának keletre tolódása. A franciák ezt tudták, reménykedtek is benne. Ha a császár Budára költözik, magyar udvartartást tart, a birodalomban a magyar rendi alkotmányosságnak kell érvényesülnie. Valószínűleg ez lett volna a Habsburgok örökös uralkodóvá nyilvánításának, a szabad királyválasztásról való törvényes lemondásnak az ára.
Zrínyi s a magyar rendi vezetők elvben nem ellenezték a királyi hatalom megnövelését, az abszolutizmust sem, de csak akkor, ha az ország érdekeit szolgálja. Pontosan tudták, milyen rendi bűnök vezettek Mohácshoz, és Mátyás központosított királysága volt a politikai ideáljuk. A magyar központhoz és az állam magyar jellegéhez mindenképpen ragaszkodtak volna.
Ez milyen következményekkel jár?
A Cseh Királyság örökös tartományi státusznak felszámolásával. Ez elkerülhetetlen. A magyar rendek már csak a magyar törvényesség védelmében sem tűrhették volna tovább a rendi értelemben vett törvénytelenséget. A rendi alkotmányossággal rendelkező Magyarország és az ugyancsak rendi alkotmányossággal rendelkező Csehország egymással perszonálunióba kerültek volna, ahogy Mohács előtt is volt.
És Ausztria? Gyaníthatóan ott is más szelek fújtak volna.
Ezeknek a változásoknak csak egyetlen vesztese lehetett: a korábbi Habsburg adminisztráció. A brancs. Elveszítették volna hivatalaikat, politikai súlyukat, rablási lehetőségeiket. A rendi alkotmányosságon alapuló hivatali rendszer lép a helyükbe. Nem vagyok meggyőződve, hogy néhány év elteltével nem indul vizsgálat korábbi viselt dolgaik miatt. Panasztévő akadt volna bőségesen. Ebben az esetben néhányan közülük aligha menekülnek meg a börtöntől. Vagy az akasztófától.
Ettől félt a brancs. Ezért kellett suttyomban békét kötni, ezért „érte meg” hozzájárulni Nagyvárad, Érsekújvár, ezer újabb magyar falu elvesztéséhez.
Csakhogy…
Számíthattak rá, hogy a magyar rendek szemében végképp lelepleződtek. Ellenállásra kell felkészülniük. A magyar rendek félelmetes, egész Európa által tisztelt vezetővel rendelkeznek.
Zrínyi Miklós.
Ezért kellett Zrínyit meggyilkolni
Most már csak részletkérdések maradtak.
Kik bérelték fel Zrínyi gyilkosait?
A Habsburg adminisztráció néhány vezető tagja, valószínűleg a gyenge uralkodó tudta nélkül. Hogy utólag közölték-e vele a gyilkosságot, nem tudom. Vannak érvek mellette is, ellene is. Lipót egész életében imádkozott…
Hogy kik voltak a személyek?
Erre csak tippelni tudok. Mindenképpen személyekről beszélek, nem hinném, hogy a merénylet pénzelésének felelősségét egyetlen személy vállalta volna magára. Ha valakit gyanúsítani kellene, semmiképpen sem mellőzném
Wenzel Eusebius Lobkowitz urat. Jelleme, tevékenysége erősen valószínűsíti. Alattomos, hidegvérű, ravasz ember. A brancs egyik vezetője. Jellemző, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek kivégzése után megúszta a hazaárulást, hogy francia zsoldba lépett.
Ő az első számú gyanúsítottam. A második:
Johann Paul Hocher.
Őt főleg az utóélete teszi gyanússá.
Most már valóban a vége felé kell közelednem. Közben még merült fel kérdés:
Miért nem kiabálták világgá a gyilkosságot?
Zrínyi György halála kapcsán már említettem, a korban a magyarok inkább titokban tartották, ha valamelyik hozzátartozójuk mögött a bécsi adminisztráció kezét sejtették.
Itt azonban van egy sokkal súlyosabb ok is. ami tüstént az első sokk után következik:
Ha bárki gyilkost kiált, nyíltan szembeszegül a Habsburg adminisztrációval. A branccsal. Kard ki kard! Azonnal! Harcra készületlenül.
De ez még mindig hagyján. Aki gyilkost kiált, óhatatlanul Zrínyi helyébe lép. Visszavonhatatlanul magának vindikálja a rendi mozgalom vezéri szerepét. Mégpedig azonnal…
Ki vállalhatta volna ennek a felelősségét?
Maradt a „hivatalos” vadkan verzióba való színlelt belenyugvás, annak látszólagos elfogadása. Utána meg szánalmas, dilettáns főúri összeesküvés.
Mit veszítettünk?
Történelmünk egyik legnagyobb lehetőségét. Minden elbukott szabadságharcunk esetében vissza-visszatérő refrén:
„A nemzetközi erőviszonyok nem kedveztek.”
Ebben az esetben a nemzetközi viszonyok nekünk kedveztek volna. A magyar történelem kedvezőtlen irányba fordult. Következett a meddő Habsburg-ellenes felkelések kora, aztán az ország még az eddigieknél is inkább hadszíntérré vált a század végének nagy háborújában. Közben elpusztult, elnéptelenedett, mint a tatárjárás idején.
Így léptünk az újkorba. A lehető legkedvezőtlenebb folyatás követte Zrínyi halálát.
A történettudomány hozzáállása
Tudományunk rögeszmésen, dogmatikusan, megdöbbentő csökönyösséggel kitart a vadkan mítosza mellett. Ez sokkal kényelmesebb, mint számot vetni a valósággal. A szakma dühét sem vonja magára.
A magyar történettudomány „örökölte” a sertés-mítoszt, és ragaszkodik hozzá, mint öreganyó a régi kacatokhoz. Nem hinném, hogy ebbeli vonzalmában meg lehetne ingatni. Tanújelét adta, hogy az utolsó töltényig védi a sertést.
A legkomikusabb az volt, hogy a tudós szerzők szakorvosokkal konzultálva ábrát tettek közzé Zrínyi sebeiről, és írásba tétették a doktorral, hogy a haldokló horvát bán elmondhatta ama ominózus mondatot:
„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”
Elolvasták ezt a rettenetes mondatot? Nemhogy Zrínyi, BÁRKI mondana ilyet azokkal a sebekkel? Bármelyik színész agyvérzést kapna, ha ezt a színpadon el kellene mondania, mert a próbafolyamat elején felfogná, hogy lélektanilag nem hiteles. Követelné, hogy a szerző azonnal írja át.
Komolyan gondolják, hogy valóban ezt mondta? Csaknem a padlóhoz csaptam a két tudós szerző könyvét, amikor annak idején az olvasásban eddig eljutottam. Ezért kár volt szakértőt felkérni, elég lett volna gondolkodni.
Mit is mond ez a fránya mondat?
„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”
Mit közöl?
Semmi egyebet azon kívül, hogy alibit szolgáltat a gyilkosoknak. Sulykolja a vadkan meséjét, és magyarázatot ad rá, miért véresek a tettesek. Az ostoba „fácska” ötlet a gyilkosok leleménye.
Miért nem ezt mondja?
„Szorítókötést a sebeimre azonnal!”
Nehogy bárki azt mondja, hogy „akkor nem volt”, a szorítókötéstmár az ókorban ismerték.
Maga Zrínyi írja a Szigeti veszedelem egyik strófájában:
„Szép vitéz szókkal sebeseket biztatják,
Kötözik sebeit, szánják és ohajtják.”(Kiemelés tőlem)
Véletlenül se ezt írja:
„Sebeire tesznek vérzés oltó fácskát,”
Mert az ökörség.
Vajúdnak a hegyek. Tudós orvos szakértő „bizonyítja, hogy Zrínyi „elmondhatta volna” ezt az irdatlan baromságot:
„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”
Az eset tanulságos példája annak, hogy milyen szélsőségekig képes elmenni a dogmatikus tudomány, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.
Bethlen Miklós Zrínyi Miklós halálának elsődleges forrása, a maga nemében az egyetlen ilyen. Ifjú volt 1664. november 18-án, öregemberként írta meg Önéletírását, a Habsburg kormányzat börtönében. Egy másik írása miatt került oda. Vigyáznia kellett.
Nem véletlenül írja a szaktudomány, hogy már Bethlen is kételkedett a vadkan meséjében. Pontosítanék: nem egyszerűen kételkedett, tudta, mi történt.
Az Önéletírást már akkor veti papírra Bethlen, amikor már minden eldőlt. Lezajlottak a nagy Habsburg-ellenes mozgalmak, a kuruc korszak véget ért. Már csak a történet szempontjából van jelentősége annak, hogyan is halt meg Zrínyi Miklós.
Bethlen öregember. Számadást ír.
Nem akarja magába zárni az igazságot. Úgy kell megírnia, hogy az éberen vigyázó, írását állandóan olvasó fogdmegek ne fogjanak gyanút. Tömören, látszólag szárazon. De úgy, hogy a magyar főúri vadászatot ismerő olvasó pontosan tudja, mi is történt azon az őszi napon a kursaneci erdőben.
VÉGE
