Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány zöme.
Nem tehetem, Kedves Barátaim!
Szigetvár ügye, a vár ostromának története túlságosan fontos a számomra. A jelenlegi történettudomány lapos, „ami történt minden szükségszerű volt” címkével összefoglalható alapállása bizonyul itt használhatatlannak, értelmetlennek, kártékonynak. A sivár dogmaépítményekből álló „összefüggések” rendszere önmagát szemléli a tükörben, és önhittségében egyszerűen tudomást sem vesz az ilyen jellegű problémákról. Magam sohasem láttam olyan szaktudományos – vagy akár ismeretterjesztő jellegű – írást, amely komoly formában felvetette volna, hogy Szigetvár ostroma esetleg komoly fordulatot jelenthetett a magyar (és talán az európai) történelemben.
A régi magyar irodalom legnagyobb alkotója nagyon határozottan állítja, hogy Szigetvár ostroma pozitív fordulatot hozott a történelemben. Zrínyi Miklós ennek a témának szentelte életműve legfontosabb alkotását, éspedig nem csupán azért, mert a dédapja révén családi értelemben maga is érdekelt volt.
A történettudomány erről nem akar tudomást venni; bagatellizálja, mismásolja a témát.
Úgy gondolom, legfőbb ideje mérlegre tenni Zrínyi koncepcióját. Magam sem fentebb már említett személyes érdekeltségem miatt foglalkozom vele, hanem leginkább azért, mert talán ez az arkhimédészi pont, amelyre támaszkodva kifordíthatjuk a sarkából történettudományunk merev, a modern végzetelv különféle változatain alapuló rendszerét.
A történettudomány rá se hederít a régi magyar irodalom legnagyobb alkotójának nagyon is világosan kifejtett elképzelésére. Ha mégis törődne vele, legfeljebb megpróbálná kétségbe vonni politikai, írói, vagy emberi nagyságát, hiszen az sokkal olcsóbb és könnyebb, mint a saját sivár, repedező történelem-koncepciójának hibáival farkasszemet nézni.
Folytassam hát…
Szigetvár az ostrom előtt már igen jelentős nimbusszal rendelkezett. A császár híres tábornoka, Niklas Salm – Bécs 1529-es védelmezőjének fia -, aki 1546-ben személyes látogatást tett a várban, egyenesen azt mondta róla, hogy az ország legfontosabb vára. Ez természetesen túlzás, talán csak udvariaskodott a generális.
A törökkel folytatott diplomáciai alkudozásokban is gyakran felbukkan a vár neve.
1557-ben a török kormányzat Szigetvár átadását vagy lerombolását követelte a Habsburg-uralkodótól, amit az határozottan megtagadott. Ez a tény már csak azért is figyelmet érdemel, mert nagyon ritka volt az olyan török követelés, amit Bécsben visszautasítottak. A császárvárosban fontosnak tartották akkor a várat, olyan vélemény is akadt, hogy az elvesztése egész Magyarország feladásával jár.
Ezek persze csak szavak. Szavakban bárki fontosnak nyilváníthatta a várat, ennek csekély a jelentősége, ha keveset tesznek érte. Rá is cáfol a kijelentésekre, hogy a várra igen keveset költöttek, a katonák zsold nélkül szolgáltak, a felszereltségben súlyos hiányok mutatkoztak.
Szigetvár 1566-ig több ostromot állt ki sikerrel. A legfontosabb ezek közül Kádim Ali budai pasa támadása volt, aki 1556-ban vallott kudarcot a vár falai alatt. Ekkor Horváth Márk volt Szigetvár kapitánya.
Szigetvár védelmének legjelentősebb eleme ekkor már az Almás-patak felduzzasztásával keletkezett hatalmas tó volt, ami csaknem lehetetlenné tette a falak megközelítését. 1556-ban a török igen nagy hozzáértéssel, műszaki leleménnyel fogott az ostromhoz. Ostromtöltést épített, megosztotta a védők erejét. Sikertelenül. A budai pasát elűző felmentő sereg egyik vezére Zrínyi Miklós volt.
Talán emiatt követelte a vár lerombolást vagy átadását az oszmán kormányzat a következő évben, és talán a sikerre való tekintettel merte határozottan megtagadni a bécsi diplomácia.
Zrínyi Miklós 1561-ben lett Szigetvár parancsnoka. A kinevezéséről szóló királyi irat szuperlatívuszokban beszél Zrínyi vitézségéről és hadi tapasztalatairól.
Szigetvár élén Zrínyi a korban szokatlan módon járt el, új taktikát vezetett be. Aktív védelmet.
Már 1562-ben több vár őrségét összevonva rajtaütött a Monoszló mellett éppen a Dráva átkelőhelyét biztosító vár építését felügyelő Jahioglu Arszlán pozsegai bégen, és háromezer emberével együtt csúfosan megfutamította.
Zrínyi Miklós azon parancsnokok közé tartozott, aki nem féltek a töröktől. Istvánffy Miklós szerint egyebek között a következőket mondta az elhunyt Ferdinánd király utódjának, Miksának:
„Nem vonhatom kétségbe, hogy a töröknek nagy a hatalma, gyakorlott katonái és roppant serege van, de magam úgy tapasztalom, hogy az mégis kisebb, mint hiszik…
Palotás gyalogsága, akiket janicsároknak neveznek, olyan emberek tanúsága szerint, akik igazat szoktak mondani, 12, leginkább 14 ezer, mely szám azonban ritkán van betöltve, túlhaladva pedig soha. Az egész ázsiai és európai lovasság a 25-30 ezret nem haladja meg. Én azt hiszem, 70 ezer mindkét fegyverzetű keresztény katona ezen elbizakodott ellenséggel… nyílt mezőn összecsapván a győzelem minden reményével harcolhat.
Hogyha …egyszer a hitetlen ellenségen az oly rég óhajtott diadalt kivívjuk, minden vereséget, melyeket eddig elszenvedtünk… visszaadjuk, veszteségeinket fényesen megbosszuljuk, és fellélegezvén, hazánk régi fényét rövid időn belül helyreállítjuk…
Hidd el, hogy tőled a kereszténység nem meggondolatlan vakmerőséget kér, hanem azt, hogy mindenekelőtt az eltiport Magyarország jólétét és szabadságát állítsd helyre… minél egy magasztos lelkű fejedelem nagyobb dicsőséget nem kívánhat.”
Zrínyi Miklós nem egyszerű várkapitány volt, ő komoly és támadó jellegű hadügyi koncepcióval rendelkezett.
Szulejmán számára valószínűleg időzített bomba lehetett Zrínyi. Nem lehetett benne biztos, hogy ez a tehetséges, rátermett, tapasztalt és bátor katona nem fog-e előbb vagy utóbb komoly parancsnoki beosztást kapni. A bécsi udvarban ugyan magyarok nemigen jutottak főparancsnoki posztra, de lehetett-e tudni előre, hogy ez mindig így marad?
A tehetségtelen és gyáva udvari klikk sohasem juttatott igazi hatalmat Zrínyinek. A magyar hadvezért kisstílű módon ellenőrizgették, teret engedtek rosszakaróinak, intrikusainak. A kortársaknak is feltűnt ez. Forgách Ferenc váradi püspök egyenesen azt írta, hogy Miksa gyűlöli Zrínyit.
Nemcsak a nem magyarok áskálódtak ellene. Újlaki János váci püspök is a leváltását követelte. Meg is indokolta, miért tartja alkalmatlannak Zrínyit. Azért, mert – protestáns.
Az uralkodó semmitől sem félt annyira, mint a török elleni harctól. Nemcsak Zrínyinek tiltotta állandóan az oszmán portyákra történő kemény visszavágást, hanem még azt is megakadályozta, hogy Salm tábornok a polgárokkal összefogva visszaszerezze az ősi magyar koronázó várost, Székesfehérvárt.
Ennek ellenére a szultán új hadjáratra indult. Serege a Drinápoly-Nándorfehérvár távolságot negyvenkilenc nap alatt tette meg. Még mielőtt sokallnánk, megjegyzem: ez volt a legrövidebb idő alatt lebonyolított hadjárat. 1526-ban ugyanezt a távolságot az oszmán haderő hetvenegy nap alatt tette meg.
A sereg furcsán bizonytalankodott. Péterváradnál hajóhidat építettek a Dunán, és megkezdték az átkelést az Alföldre. A felderítők már biztosak voltak benne, hogy a török Eger ellen megy. Aztán az átkelt csapatokat visszarendelték, és a török Eszék felé indult. Az elővéd átkelt a Dráván.
Mohamed tirhalai szandzsákbég előcsapata éppenséggel Siklós környékén táborozott le. Ez már közel volt Szigetvárhoz, mintha csak Zrínyi éberségét akarták volna tesztelni.
Súlyos hiba volt. Június 17-én éjjel a szigetváriak rajtuk ütöttek, és ripityára verték a csapatot. Mohamed bég hálóköntösben, sebesülten futott el, a fia fogságba esett. A szigetiek zsákmánya lett a bég 17 ezer aranyból álló hadipénztára. Hat kocsi vitte Szigetvárra a prédát.
Zrínyi eposza azt mondja, ezt volt a vár megtámadásának közvetlen oka.
Folytatása következik.
