KÉTSZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,”
A kép amúgy igen szép lenne, kár a szándékos nyelvhelyességi vétségért.
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,”
Parti Nagy József Attila költészetét igyekszik követni. Más kérdés, hogy ez mennyire sikerül. József Attila művészetétől távol állt az öncélú szójátékokban és önkényes nyelvrombolásban megnyilvánuló halandzsa. Sőt, az ilyesmit meg is vetette.
Parti Nagy úgynevezett „öregkori posztmodern verseket” írt József Attila nevében, ami csak szánalmas játszadozás. Az ilyesféle „alternatív történelmi líra” nem József Attila költészetének kiegészítése, csak Parti Nagy sajátos önigazolása.
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,”
A kép tagadhatatlanul szép. Parti Nagy József Attila nyomán „úsztatja verses lovát”, írja költeményeit.
„novell kéne inkább s román,”
Rezignáltan konstatálja, hogy a közönségnek nem nagyon kellenek manapság a versek – amin azt kell érteni, hogy a publikum nem rajong a kanonizált költészetért. Fentebb többször is elmondtam: a kánon szemhatára csökevényes, számára a kanonizált költészeten kívül egyéb líra nem létezik.
„novell kéne inkább s román,”
Természetesen a sznobos hangzású idegen szavak ide nem feltétlenül szükségesek. Tökéletesen pótolhatóak lennének, például így:
„novella kéne és regény”
Az „inkább” kimaradása nem okozna különösebb problémát. Sokkal szebb is lenne így a sor.
Parti Nagy azonban nem így járt el.
„novell kéne inkább s román,”
Így természetesen „entellektuellesebb” hangzású, de az „intellektuálisabb”, „értelmiségibb” külcsín egyúttal – sivárabb is.
„novell kéne inkább s román,”
A „román” eredendő félreérthetősége láthatóan nem foglalkoztatja Parti Nagyot.
„novell kéne inkább s román,”
A kánon kedveli az idegen szavakat, időnként nyakra-főre alkalmazza őket. Főként olyan esszékben, amelyek a kanonizált költészetet méltatják. A nagyképű stílussal rejtik a rejtendőt, és magyarázzák a magyarázhatatlant. Mesterséges ködösítés. A kánon szeret füstködbe burkolózni, mint valami menekülő naszád.
„novell kéne inkább s román,”
A folytatás is hasonló.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
Megint József Attilától kölcsönöz.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
Megint A Dunánál parafrázisa.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
Ez azonban kissé idétlenre sikerült.
Nézzük az eredetit:
„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.”
Parti Nagyé:
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
Szánalmas, és kissé ízléstelen is.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
A „román” szó eltérő jelentéseire játszik rá. Nem túl eredeti, nem túl szellemes, nem túl korrekt.
Közönséges blődli.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
A legközönségesebb utánzat, meglehetősen verítékes.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
De nem ez benne a legrosszabb. Hanem az, hogy semmitmondó.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
A vers ezen a ponton petyhüdt és fásult József Attila-epigonizmussá silányult.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
Természetesen ki kellene húzni. Parti Nagy azonban – folytatja.
„lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
A makacs utánérzés esete…
„lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Ideteszem az eredetit:
„Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”
Mellé Parti Nagyé:
„lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
A kettő egymás mellé téve kimondottan lesújtó Parti Nagy versére nézve. Ennél csak az a rosszabb, ha a két teljes versrészletet vetjük össze.
József Attila:
„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”
Parti Nagy Lajos:
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Igen, ez így nagyon kínos…
Az egyik duzzad a költői erőtől:
„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”
És a másik?
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Nem annyira…
A másikhoz képest zagyva, gyalogjáró, mesterkélt, erőltetett…
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Csaknem halandzsa…
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Parti Nagy talán József Attila követőjének érzi magát, de ez a követés – kiábrándító. A „követés” leginkább azt jelenti, hogy kölcsönveszi József Attila rímeit…
„egészen az,
az étel,
igaz,”
József Attilánál a rímek remekül a helyükön vannak, de nem nyernek külön funkciót, nem emelkednek ki a versből. Alázattal teszik a dolgukat, ahogy a formai elemek szokták József Attila műveiben.
„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”
Tökéletes az egyendúly. Parti Nagy művéről ez nem mondható el.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Még azt sem mondhatjuk, hogy a rímek összetartják. Azokkal együtt is szétesne. A versnek ezt a részét József Attila utánzott művének egyfajta különös alapvers-besugárzása tartja össze…
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
A setesuta tartalom önmagáért beszél.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
József Attila műve után kullog, mint valami lompos kutya.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
A költői erő a minimumra szállt alá – vagy még lejjebb.
„s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,”
A József Attila-vers különös „lírai besugárzása” nemcsak azért nyomja el, semmisíti meg Parti Nagy versének ezt a részét, mert utóbbi ráakaszkodik, szinte rátapad az előbbire, hanem leginkább azért, mert – semmitmondó. Voltaképpen nincs önálló mondanivalója. Töltelék szöveg – az egybecsengés kedvéért.
Ez az egybecsengés pedig finoman szólva sem válik hasznára Parti Nagy művének.
A következő két sor még sutább:
„lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Lehet, hogy a Költő percekig törte a fejét rajta, hogyan tapadjon József Attila verséhez.
„lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Ez lett az eredmény…
Kár érte…
„lírám szájában édesül az étel,
Ez első olvasatra még szépnek is tűnik…
Csakhogy…
„lírám szájában édesül az étel,
Vajon miféle „étel” az, ami „lírám szájában édesül” ?
„lírám szájában édesül az étel,
A képzavar csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha alaposabban vizsgáljuk a sort.
„lírám szájában édesül az étel,
Keményen befelé záródó, zavaros kép. Mint egy gondolatmenetben a circulus vitiosus. A Költő talán nem is érzékeli a problémát, hiszen „megoldotta” a feladatot, sikerült „követnie” József Attila versét…
„lírám szájában édesül az étel,
Voltaképpen folytathatatlan…
„lírám szájában édesül az étel,
A Költő talán valóban nem veszi észe, hiszen még mindig azzal van elfoglalva, hogy befejezze hosszas kölcsönzését.
„két szék között, az már igaz,”
Talán mégis megértette?
„két szék között, az már igaz,”
Rezignált beismerés…
„két szék között”
Bizony, „két szék között” a tartalom is, a poétika is…
Két szék között, a pad alatt. Ide juttatta a verset a József Attila-parafrázisok konok halmozása…
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,”
Önjellemzésnek indul, közönséges semmitmondásba torkollik.
Valahogyan innen is ki kellene kormányozni a vers hajóját, így nem lehet lezárni a művet.
Folytatása következik.
